Néhány hónapja már beszédtéma a rali-vb-n, hogy a Volkswagennél zöld jelzést kapott a Polo WRC fejlesztése.

Nasser Al-Attiyahnak nem lenne újdonság a VW színeiben versenyezni


Az sem titok, hogy 2012-ben néhány futamon már részt venne a gyári csapat, és 2013-tól teljes szezont futnának. A visszatérésről (mert hogy korábban szerepeltek a német cég autói a vb-n) szóló hivatalos bejelentést már Portugáliában meg szerették volna tenni, ám hiányzott még egy-két magasrangú vezető jóváhagyása, így a nagy eseményre a Szardínia-ralin, csütörtökön kerül sor. (Érdekesség, és talán nem véletlen egybeesés, hogy éppen ekkor debütál a Mini WRC versenykörülmények között.)

 

Minden jel arra utal, hogy a német konszern igen komolyan veszi a ralit: hatalmas költségvetéssel, az elérhető legjobb szakemberekkel vágnak neki a feladatnak. Sokáig úgy tűnt hogy a Sciroccoból építenek majd WRC-t, ám az idei szabályok szerint a Polo sokkal alkalmasabb a célra, így az lesz a versenyautó alapja.

 

Nagy kérdés, hogy kik fogják vezetni a Polo WRC-t? Még Sébastien Loeb neve is szóba került, de sokkal valószínűbb hogy az egyik autót a VW-vel idén Dakart nyerő, raliban is sikeres Al-Attiyah, a másikat pedig az érdemtelenül gyári ülés nélkül küzdő Petter Solberg kapja majd.