Az Eger-rali első napján többen is kiestek az élmezőnyből, a sorozatos csúszások miatt elég későn lett vége a küzdelmeknek.

Bár már többször közel állt hozzá, élete első futamgyőzelmét aratta Bútor, s ezzel a bajnokság egyik esélyesévé lépett elő

Túl sokat nem pihenhettek a csapatok, mivel a meglehetősen egyedi időterv miatt hajnalban folytatódott a verseny, az első gyorsasági 6:57-kor indult. Az előző nap az elromlott kormányszervó miatt jócskán visszaeső Aschenbrenner nem tudott hozni Bútoron, aki ha csak néhány tizeddel is, de nyerte a szakaszt üldözője, és Botka előtt. Balogh lecsúszott az útról, és kiesett. A hosszabb pályán megfordult az állás, Asi érte el a legjobb időt, 1,3 másodperccel Bútor, és 6,8-cal az időközben harmadik helyre visszaeső Kazár előtt.

Még reggel 8 óra sem volt ekkor, és mivel az ORB mezőnyének 11:31-kor folytatódott (volna, ha nem lett volna ismét csúszás) a verseny, mindenki lógathatta a lábát néhány órán át. A bőséges szervizidőben felkészültek a csapatok a végső rohamra, melynek során a három utolsó gyorsaságit kellett letudni. Bútor előnye ekkor 13,8 másodperc volt Asi előtt, melyből a tarnaszentmáriai pályán 1,6-ot tudott faragni a címvédő. Kakuszi érte el a harmadik időt, aki ekkor a magyar értékelés 6. helyén állt. A 17 kilométeres bátori szakaszon újabb 1,3 szekundummal csökkent az élen álló Bútor előnye - Asi-Bútor-Kazár sorrend született -, és úgy tűnt, hogy ha csak valamilyen malőr (defekt, stb.) nem történik, megszerzi a pilóta a győzelmet.

Nem történt, sőt, a záró szakaszt meg is nyerte Bútor, így a hétvége során hibátlan teljesítményt nyújtva megszerezte élete első futamgyőzelmét - nagyon rászolgált már. Aschenbrennernek ezúttal bele kellett törödnie a második helybe, nem fog már soha kiderülni, hogy mi lett volna a szombati műszaki hiba nélkül, mint ahogy az is kérdés, hogy ifj. Tóth hová fért volna a másik Peugeot 207-essel, vagy Turi hol végzett volna, ha el tud indulni. Az viszont biztos, hogy a maximumon használt S2000-es és N-es autók nagyon hasonló teljesítményre képesek a magyar pályákon.

A hamadik helyre ért be a Kazár/Percze páros, mögötte a talán önmagától is többet váró Herczig, az új autóval jól szereplő Hadik, és Ford Fiestát hajtó Kakuszi ért célba. A futam végén több pilóta a kasszához fáradhatott, mivel gyorshajtáson érték őket. Senki nem kapott időbüntetést vagy kizárást, ám volt aki 570 euróval lett szegényebb az eset miatt. Az első hat helyen öt különböző márka végzett, ez mindenképpen jót tesz a bajnokságnak.

A hétvége során a szlovákiai mezőny is versenyzett az Eger-környéki pályákon, ifj. Béres győzött közöttük, aki a magyaroknál is gyorsabb volt a holland bérleményből származó Skoda Fabia WRC-vel. A Rally2 szombati futamát az Órai/Jancza duó nyerte egy Honda Civic Type-R-rel, az RTE vasárnapi versengésében pedig a Lovász/Gulyás páros volt a legjobb egy Evo IX-essel.

Jól kezdte a szezont a Kazár/Percze páros, Egerben a harmadik helyen végeztek

A hat futamból álló bajnokság négy hét múlva, Miskolcon folytatódik, szintén aszfalton.

Az Eger-rali végeredménye:

1. Bútor/Bacigál Peugeot 207 S2000
1:20:16,3
2. Asi/Pikó Mitsubishi Lancer Evo IX
+12,2
3. Kazár/Percze Mitsubishi Lancer Evo IX +39,3
4. Herczig/Benics Skoda Fabia S2000
+1:02,0
5. Hadik/Juhász Subaru Impreza STi
+1:36,2
6. Kakuszi/Kakuszi
Ford Fiesta S2000 +1:51,4