Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Loeb büntetése ellenére is a győzelemért harcol

A Mexikó-rali második napját a két gyári Citroën kezdte az élen, Hirvonennel és Latvalával a sarkukban.

Ogier és Loeb nagyon egymásra talált, ismét alig pár másodperc választja el őket

A pénteki versenynap végén Loeb taktikusan nem előzte meg csapattársát, hogy szombaton Ogier takarítsa az utat. A világbajnok számítása - mint már oly sokszor - ezúttal is bejött, már az első, 30 km hosszú szakaszon átvette a vezetést. Hirvonen viszont nem tudott gyorsabban autózni a vetélytársainál, így tovább nőtt a hátránya a franciákkal szemben. A reggel igazi vesztese mégsem ő, hanem Dennis Kuipers volt: a fiatal holland felborult a Fiesta WRC-vel, és ki kellett állnia a versenyből. Henning Solberget a már a rajt eőltt elromló kormányszervó lassította, Matthew Wilson pedig - hiába szerelte egész éjjel a pénteken meghibásodott autót a csapat - újra elnémult, neki is fel kellett adni a napi küzdelmeket.

A következő, szintén hosszú és kemény szakaszon Petter Solberg győzött, és faragott újra tetemes hártányából. A még pénteken hét percet veszítő norvég ezzel már a 9. helyre jött fel, és jó esélye volt arra, hogy még néhány pozícióval előbbre kerüljön. Az élen Loeb jelentősen növelte előnyét, Ogiernél Latvala és Hirvonen is gyorsabbak voltak. Ugyanez volt a felállás a délelőtti utolsó murvás pályán, Solberg autózta az abszolút időt Loeb előtt. Novikov már nem tudta elkezdeni a gyorsaságit, mivel még az elősző szakaszon megsérült a hűtője, és egyszerűen megfőtt a Fiesta WRC motorja.

A León utcáin kialakított pályán Loeb további 9 tizeddel növelte előnyét, amely a déli szervizre 20 másodpercre nőtt Ogier előtt. A Ford pilótái nem nagyon tudtak hozzájuk közelebb kerülni, Hirvonen stabil harmadik, Latvala a negyedik helyet foglalta el, mögöttük elég messze voltak a további pilóták. Ők H. Solberg, P. Solberg, Østberg sorrendben követték a négy gyári autót, utánuk pedig már az SWRC mezőny következett.

Kuipers könnyen pontokat szerezhetett volna, ám felborult a Forddal, és végleg kiállt a futamról

Olivier Quesnel, a Citroën csapatfőnöke egyértelműen kijelentette, hogy nem ad versenyzőinek utasítást, győzzön a jobb. Bár délelőtt úgy tűnt, hogy ezúttal az idősebbik Sébastien lesz a nyerő, egy váratlan technikai hiba miatt 50 másodperces büntetéssel folytatta a versenyt Loeb.

A rajtban a kezében marad a váltókar, de gyorsan feltalálták magukat, és 5 perc alatt megjavították az autót egy a hátsó lökhárítóból származó alkatrésszel. Annyi jó azért volt a dologban, hogy ezek után már nem csak Ogier, hanem Hirvonen is Loeb előtt rajtolt, így még tisztább volt a címvédő számára az út.

Ez kamatozott is a 30 kilométeren, a már ötödik helyre feljövő Solberg és a váltócsere után végre hibátlan autóban ülő Latvala mögött ő futotta a harmadik időt, Ogier ismét kapott néhány szekundumot. Egy gyorsaságival később még nagyobb különbségek alakultak ki: újabb Solberg részsiker után (a norvég igen kedvező rajtpozícióban autózhatott egész nap) Loeb 10 másodpercre faragta hátrányát Ogier-vel szemben. Østberg közben megelőzte a napközben megjavított, de újra elromló kormányszervóval küszködő Henning Solberget.

A vasárnapi rajtsorrendről döntő utolsó murvás szakasz következett, és arra lehetett számítani, hogy Loeb ismét azt játssza majd, amit pénteken: minimális hátránnyal fordul, majd kihasználva Ogier takarító szerepét, előz. Igen ám, de a világbajnok hibázott egy kisebbet, így hátránya nem csökkent, sőt, néhány tizeddel nőtt. Ennek köszönhetően Latvala (és a Ford) megszerezte idei első murvás szakaszgyőzelmét, a helyzet az élmezőnyben azonban nem változott jelentősen.

Este még kétszer teljesítették az autók a szuperspeciált. Mivel a svédországi szoros befutó után itt is nagyon izgalmas volt az állás, minden tized számított. Loeb bizonyult mindkétszer a leggyorsabbnak, ezzel ha csak kicsit is, de hozott csapattársán.

Két nap után így Ogier előnye 10,5 másodperc Loebbel szemben, Hirvonen másfél, Latvala pedig majdnem három perccel van lemaradva. Petter Solberg ötödik helyét nem veszélyezteti senki, Østberg és Henning Solberg követik. A nyolcadik pozíció Al-Attiyahé, aki az egész nap során nagyon okosan osztotta be előnyét üldözői, Prokop és Hänninen előtt. A cseh és a finn is gyorsabbak voltak nála, de mindig csak pár másodperccel, ezért józan számítások szerint kitart az előnye a célig. Az SWRC kategória két észt fiatalja, Tänak és Kruuda kiestek.

Al-Attiyah az SWRC győzelem kapujában

Vasárnap két hosszabb és egy rövidebb, de komoly tétre menő gyorsaságival fejeződik be a Mexikó-rali. A 8,28 km-es utolsó szakasz - a Power Stage - magyar idő szerint 18:06-kor kezdődik, és a győzelem mellett a bónuszpontok sorsáról is dönt.

A Mexikó-rali állása a második nap után:

1. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC 3:12:52,6
2. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +10,5
3. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC +1:30,4
4. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +2:43,8
5. P. Solberg/Patterson
Citroën DS3 WRC +7:11,8
6. Østberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC +8:09,8
7. H. Solberg/Minor
Ford Fiesta RS WRC +8:41,6
8. Al-Attiyah/Bernacchini Ford Fiesta S2000 +10:53,9
9. Prokop/Tománek Ford Fiesta S2000 +11:32,5
10. Hänninen/Markkula Skoda Fabia S2000 +12:02,6


SWRC:

1. Al-Attiyah/Bernacchini Ford Fiesta S2000 3:23:46,5
2. Prokop/Tománek Ford Fiesta S2000 +38,6
3. Hänninen/Markkula Skoda Fabia S2000 +1:08,7
0 Tovább

Ogier és Loeb vezeti a Mexikó-ralit

A verseny csütörtöki nyitányán többen elvéreztek, de 10 perces büntetéssel mindenki nekivághatott a pénteki, immár murvás szakaszoknak.

A rali első napján csak Loeb és Ogier tudtak szakaszt nyerni

A hatalmas por miatt a szokásostól eltérő módon három percenként indították a párosokat, de ezért igazán nem kellett nagy csúszásra számítani, hiszen alig két tucatnyi autóból állt a mezőny. Az első, 26 km-es pályán egyértelműen kijött az elsőként indulók hátránya, a Fordok szenvedtek, a Citroënek szárnyaltak. Ogier, Loeb, Petter Solberg volt a sorrend az élen, Latvala és Hirvonen csak utánuk következtek. Villagra odacsapta a Fiesta WRC futóművét egy sziklához, és nem tudta folytatni - az argentin szombaton talán folytathatja.

Kivétel nélkül minden pilóta panaszkodott arra, hogy gyengék az autók. A 2000 méter feletti pályákon erre számított is mindenki, és úgy tűnik, hogy idén egyformán hátráltatja a csapatokat a jelenség, a Citroën korábban megszokott magaslati erőfölénye ezúttal nem jelentkezett.

A franciák előnye viszont változatlan volt abban a tekintetben, hogy míg Hirvonen és mártatársai csúszkáltak a porban, addig ők már sokkal jobb tapadás mellett tudták teljesíteni a szakaszokat. A másodikon is Ogier volt a legjobb, hajszállal Loeb előtt, míg Østberg egy defekt miatt - meg kellett állnia kicserélni a kereket - négy percet veszített, és ezzel alaposan visszaesett.

A harmadik gyorsaságit a változatosság kedvéért Loeb nyerte, néhány tizeddel csapattársa előtt. Ezúttal Latvala kapott defektet, de a finn sokkal gyorsabban hajtotta végre a kerékcserét, így "csak" két percet kapott az élen állóktól. A szervizelési lehetőség előtt a mezőny teljesítette a Leónban felépített utcai pályát, az aszfaltos szakaszon Loeb érte el a legjobb időt, és ezzel átvette a vezetést. Szorosan mögötte Ogier állt, Petter Solberg már kissé lemaradva, 18 másodperc hátránnyal követte őket. Hirvonen még egy percen belül volt Loebhöz képest, az ötödik Wilson, és a Fiesta WRC-vel a tőle szokatlanul megfontolt stílusban barátkozó Novikov már jócskán lemaradt. Henning Solberg, Kuipers és Latvala csak utánuk következtek.

A szervizparkban Ogier elkövetett egy hibát: a gyűjtő helyett rögtön a csapatához igyekezett, majd rájött hogy hibázott, és visszaállt oda ahová kell. Ekkor még nem lehetett tudni hogy kap-e büntetést, és ha igen milyet, de akár az is a levegőben lógott, hogy kizárják a versenyből.

Amit lehetett, kihozta a napból Hirvonen, egyelőre az összetett harmadik hely az övé

Hirvonen abban reménykedett, hogy délután már nem lesz akkora hátrányban a többiekhez képest, hiszen egyszer már végigment a mezőny a pályákon. Ám a többiek is gyorsultak, nem csak ő, a különbség nagyjából változatlan maradt. Ogier nyerte a szakaszt (és vette vissza a vezetést), Loeb a második, Latvala a harmadik időt futotta. Petter Solberg a gyorsasági nagy részén igen jól állt, de a cél előtt nem sokkal elnémult a DS3 WRC. Egyszerűen nem reagált az autó a gázadásra, és több mint hat percig tartott, mire sikerült kijavítani a hibát, sőt, még etapon is szerelni kellett, az ebből adódó késés miatt további 30 másodperc büntetést kapott a páros.

A autója viszont olyan jó lett, hogy a norvég a következő szakaszon Ogier mögött és Loeb előtt a második időt érte el - bár összetettben nagyon visszaesett. Ennek a szakasznak is megvolt a maga áldozata, Wilson személyében. A Fiesta WRC elromlott, a britnek félre kellett állnia, szombaton feltehetően ő is folytathatja.

Az utolsó murvás szakasz utáni eredmény határozta meg a másnapi rajtsorrendet. Loeb futotta a legjobb időt, de nagyon vigyázott arra, hogy nehogy megelőzze Ogiert, 1,6 másodperccel csapattársa mögött maradt, így a fiatalabbik Sébastien takarít szombaton. Hirvonen és Latvala is rendben teljesítették a pályát, Ken Block viszont ismét kiesett, újra műszaki hiba miatt.

Este még kétszer láthatták a nézők a szuperspeciálon a kocsikat. Egyszer Loeb, egyszer pedig Ogier győzött, így tovább folytatódott kettejük versenyfutása a végső győzelemért. Hirvonen hiba és probléma nélkül teljesítette a Mexikó-rali első napját, másfél perces hátránya jórészt a rajtpozíciója miatt jött össze, két napja lesz hogy fordítson. Latvala a defektje után visszakapaszkodott a negyedik helyre, a továbbra is megfontolt Novikov pedig az ötödik. Nincs messze tőle a kicsit későn bemelegedő Henning Solberg, az utánuk követező Kuipers viszont már alaposan lemaradt, a 8. pozícióban pedig már az SWRC éllovasa, Al-Attiyah áll. A szintén S2000-es autóval induló Tänak és Prokop férnek még be az első tízbe, Østberg a 11., az autójával küszködő skodás Hänninen a 12., Petter Solberg pedig a 13. helyet birtokolja.

Solberg nagy küzdő, ezt szombaton ismét bizonyíthatja, mivel egy műszaki hiba miatt több mint hét perc a hátránya

Szombaton kilenc szakasz szerepel a programban. Ogiert végül nem büntették meg, így az a kérdés, hogy maga mögött tudja-e tartani Loeböt, illetve Hirvonen hogyan teljesít majd a vetélytársai által már letakarított pályákon.

A Mexikó-rali állása az első nap után:

1. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC 1:27:22,3
2. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +2,3
3. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC +1:22,2
4. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +2:53,6
5. Novikov/Prévot Ford Fiesta RS WRC +3:04,0
6. H. Solberg/Minor Ford Fiesta RS WRC +3:16,5
7. Kuipers/Miclotte Ford Fiesta RS WRC +5:06,8
8. Al-Attiyah/Bernacchini Ford Fiesta S2000 +5:15,2
9. Tänak/Sikk Ford Fiesta S2000 +5:42,2
10. Prokop/Tománek Ford Fiesta S2000 +6:07,8


SWRC:

1. Al-Attiyah/Bernacchini Ford Fiesta S2000 1:32:37,7
2. Tänak/Sikk Ford Fiesta S2000 +27,0
3. Prokop/Tománek Ford Fiesta S2000 +52,6
0 Tovább

Murván vágna vissza a Citroën

Mexikóban kezdődik az idei szezon hét futamból álló murvás sorozata. A magaslati versenyen tavaly tarolt a Citroën, Loeb győzött Petter Solberg és Ogier előtt.

Ahogy a korábbi három alkalommal, 2010-ben is Loeb nyert Mexikóban

A murvás viadal évről-évre próbára teszi az autókat, hiszen a pályák igen kemények. A pilótáknak sem lesz könnyű dolguk, mivel 30 fokos hőség várható - a Svédországban mért -20 fok alatti hőmérséklethez képest egészen más kihívások várják a mezőnyt.

Sokak szerint Mexikóban kezdődik igazán a világbajnokság, hiszen a havas szezonnyitó egészen speciális volt, ott nem jöttek még ki az autók közötti különbségek, inkább a skandinávok rutinja döntött. 2004 óta hatodszor rendezik meg a futamot (2009-ben nem szerepelt Mexikó a naptárban), és az utóbbi négy alkalommal Sébastien Loeb győzött.

Összesen 22 szakaszt teljesít majd a foghíjas, mindössze 25 tagú mezőny. Ezek között szerepel hat aszfaltos is, amelyek nagyon rövidek, ám sok hibázási lehetőséget rejtenek. Mindegyik pálya közel van a Leonban fekvő szervizparkhoz, ezért viszonylag keveset kell etapon autózni. Az utolsó gyorsasági ezúttal is bónuszpontokért megy: a 10,32 km-es Power Stage élő televíziós közvetítés mellett zajlik majd.

Mivel a világbajnok Svédországban csak a hatodik helyen végzett, igen kedvező pozícióból indulhat a hétvégén. Ő, illetve márkatársai - elsősorban Ogier és Solberg - számítanak a legnagyobb esélyesnek, de nem lehet tudni, hogy a Ford mit főzött ki, sokat dolgoztak azon, hogy a Fiesta WRC motorja a magaslaton is erős maradjon - igaz Latvala jóvoltából közben ismét elfogyott egy karosszéria. Mindenesetre a murvás viadalokon általában hátrányt jelent elsőként rajtolni, ezt a terhet Hirvonen lesz kénytelen cipelni, ahogy 2010-ben is.

Nem szabad megfeledkezni a Ford fiataljairól sem. A hóban brillírozó Østberg ismét bizonyíthat, és Latvala is megmutathatja, hogy méltó a gyári ülésre. Visszatér a mezőnybe Villagra, aki murván rendre jól megy, és a helyi körülményeket talán mindenkinél jobban ismeri. Tavalyi borulása után nem lesz ott a rajtnál Räikkönen, viszont az orosz kamikáze, Novikov egy év kihagyás után újra nevezett, ezúttal egy Ford WRC-vel. Henning Solberg és Matthew Wilson csak a többiek hibája esetén pályázhat a dobogóra, míg a további WRC-pilóták, Kuipers és Ken Block pedig vélhetően inkább az SWRC roppant erős mezőnyével fognak csatázni.

Az S2000-es autók különversenye Mexikóban rajtol, egyelőre mindössze öt indulóval, akik közül mindannyian remek pilóták. Talán a legújabb fejlesztésű Skoda Fabiával érkező Hänninen a favorit, de Prokop és Al-Attiyah győzelme sem lenne meglepetés.

Ma már történelem: így festett a parc fermé 2010-ben

A Mexikó-rali magyar idő szerint péntek hajnalban kezdődik a szuperspeciállal, minden nap részletes tudósítással jelentkezünk majd.


0 Tovább

Ez történt Mexikóban 2010-ben

Az alábbi videón a Loeb győzelmével, és hármas Citroën-sikerrel véget ért 2010-es Mexikó-rali összefoglalója látható.


Tavaly is tudósítottunk a versenyről, az első nap történései itt, a másodiké itt, míg a záró nap anyaga itt olvasható.

0 Tovább

Tarolt a Ford, Hirvonen nyerte a Svéd-ralit

Nem volt könnyű a Svéd-ralit két nap után vezető Mikko Hirvonen helyzete, hiszen a vasárnapi szakaszokon neki kellett elsőként indulni, így rá hárult az úttakarító szerepe. Pénteken ugyanebben a helyzetben Loeb pórul járt, mivel éjjel friss jó esett, és abban nagy hátrány az első rajtpozíció, Hirvonen viszont szerencsés volt: -28 fokos hideg fogadta vasárnap reggel a mezőnyt, és ebben az időben nemhogy hátrányt nem jelentett elsőnek rajtolni, hanem kifejezetten előny volt, a porhó miatt. Ő még jó látási körülmények között autózhatott, az utána indulók viszont helyenként csak keresték, hogy merre is van az út.

2010 után 2011-ben is Hirvonen győzelmével indult a rali-vb. A Ford párosai elfoglalták az egész dobogót, rég fordult ilyen elő

Ennek köszönhető, hogy a Ford gyári pilótája megnyerte az első gyorsaságit – mely egyben első idei szakaszgyőzelme volt -, Østberg, és Petter Solberg előtt. Latvala az egyik kanyarban nekiment a hófalnak, emiatt a Fiesta WRC elveszítette az első lökhárítóját, és még a szélvédője is berepedt. Az ebből fakadó időveszteség miatt Ogier átvette a finntől az összetettbeli negyedik helyet, pedig defekttel ért a célba, igaz, csak a pálya legvégén eresztett le az abroncs. Andersson egy negyedik idővel visszaelőzte Räikkönent, és feljött Loeb mögé a hetedik helyre.

Következett a rövid Gustavfors nevű pálya, ahol újra Hirvonen volt a leggyorsabb, és tovább növelte előnyét Østberg előtt. A négy kilométeres gyorsaságin nem történt helycsere, viszont minden páros alaposan betanulta a kanyarokat, mivel már a futamot záró Power Stage-re készültek. Idei újítás, hogy minden verseny utolsó szakaszán bónuszpontokat kapnak a legjobbak, s mivel az utóbbi esztendőkben is volt rá példa hogy egy ponton múlt a vb-cím sorsa, nagy volt a versenyzők motivációja.

Az első kör utolsó szakasza a futam egyik leggyorsabbja volt. Hirvonen győzött ismét, s ezzel 13,7 másodpercre növelte fórját az őt szívósan üldöző Østberg előtt. A további dobogóra pályázók közül Solberg egy törött lengéscsillapító, Latvala pedig az átbeszélő hibája miatt veszített néhány másodpercet, így a szervizparkban megjósolhatatlan volt, hogy ők, vagy Ogier állhat-e majd a dobogóra. Loeb a hatodik helyen teljes nyugalomban autózott, se előtte, se mögötte senki, Andersson is növelte előnyét Räikkönen előtt, Al Qassimi és Wilson pedig végleg kiszorították a Sandellt az első tízből.

Régen zárt ilyen peches hétvégét Loeb, szinte minden napra jutott neki valamilyen kaland. A 10 megszerzett pont ehhez képest nem rossz

A délutáni körre romlottak a pályák, megjelentek a nyomvályúk, ezért Hirvonen helyzete már nem volt annyira rózsás. Kapott is 5 másodpercet a végsőkig harcoló Østbergtől, de ő még ugyanennyit a megjavított autóval szárnyaló Latvalától, a többiek csak utánuk következtek. Solberg autója az új lengéscsillapítókkal nem volt az igazi, a norvég a harmadikról az ötödik helyre esett vissza. Loeb pedig már egyáltalán nem erőltette, bevallotta, hogy a Power Stage-re spórol a gumikkal, hátha ott begyűjthet pár pontot.

Addig azonban még le kellett tudni újra a Rammen nevű szakaszt, ahol ismét Latvala nyert, és Østberg újra faragott Hirvonennel szembeni hártányából, amely mindössze 4,9 másodpercre olvadt. A harmadik helyért csatázók közül ezúttal Ogier hibázott egy kisebbet – nekiment a hófalnak -, így Latvala és Solberg is visszaelőzték.

Következett a nagy finálé, az utolsó négy kilométeres pálya, melyen az élmezőny fordított sorrendben indult, élő televíziós közvetítés mellett. Többen is szerették volna megcsípni a három extra pontot, talán a kissé csalódott Andersson a leginkább, ám ő csak a negyedik időt érte el. Előbb Loeb vette át a vezetést, majd Ogier faragott még 0,3 másodpercet csapattársa idejéből, Latvalaé lett a harmadik hely. Solberg érthetetlenül lassan ment a pályán, majd rövidesen kiderült, hogy nem is ő vezeti a DS3 WRC-t, hanem navigátora, Chris Patterson. A szabályok engedik a helycserét, melynek oka az volt, hogy Solberg jogosítványát bevonta a svéd rendőrség még egy pénteki gyorshajtásért, és a 48 órás türelmi idő épp az utolsó szakasz előtt járt le, onnantól Solberg nem vezethetett az ország területén. Patterson szép lassan végigterelte az autót a pályán, minden kockázat nélkül, a biztos célbaérést szem előtt tartva – az időeredmény az utolsó helyhez volt elég, de a lényeg hogy célba értek. Østberg és Hirvonen leginkább egymásra figyeltek, mind a ketten biztonságosan teljesítették a távot, kettejük között nem történt változás.

Kis híja volt, hogy Loeb az utolsó gyorsasági után essen ki. Autója nem indult be a beíró után, és mivel egy kisebb emelkedő volt előttük (a szöges gumikkal még sík úton is nehéz eltolni egy WRC-t), esély sem volt arra, hogy a pilóta és a navigátor megtolják annyira, hogy beinduljon. Telefonálgatás, biztosíték-ellenőrzés vette kezdetét, végül a megoldást az éppen megérkező Patterson/Solberg felállásban érkező duó nyújtotta: a szabályok szerint az utat elálló autót a következő páros továbbsegítheti, így az egyik DS3 WRC megtolta a másikat, és mindenki boldogan haladhatott tovább a céldobogó felé.

Szinte hibátlan vezetéssel, feledtetve tavaly év végi rosszabb formáját, Mikko Hirvonen 2010 után ismét megnyerte a Svéd-ralit. Østberg fantasztikus teljesítményt nyújtva lett a második, megelőzve a remek hajrát produkáló Latvalát, így nagyon hosszú idő után három Ford került a dobogóra. A mindössze második Svéd-raliját teljesítő Ogier a negyedik helyen futott be, a Solberg/Patterson koprodukció végül az ötödik, a peches versenyt záró Loeb pedig a hatodik lett. Andersson, aki könnyen a dobogóra is állhatott volna, a hetedik pozícióban zárt, a remek teljesítményt nyújtó és összeszedett Räikkönen előtt. Wilson és Al Qassimi tették még szebbé saját maguk, no meg a Ford napját az utolsó pontszerző helyekkel.

A szériaautók mezőnyében megtartotta vezető helyét a cseh ifjú, Semerád. Az ukrán Protasov mögé a perui Fuchs jött fel, teljessé téve a kategóriában a Mitsubishi-sikert.

A mindössze 20 esztendős Semerád nyerte a PWRC értékelést egy Lancer Evo IX volánja mögött


A tabellát értelemszerűen Hirvonen vezeti, a gyártók között pedig villámrajtot vett a Ford. Az első 2011-es futam nagyjából azt hozta, amit előzetesen várni lehetett: az esélyek kiegyenlítődését, a skandináv pilóták uralmát, és a tizedmásodpercekért folyó küzdelmet. A Citroën és a Ford is büszke lehet, hiszen vadonatúj autóik apróbb problémákat leszámítva nagyon jól működtek az első éles bevetésen. Az igazi erőviszonyok egy havas verseny után még nem látszanak tisztán, arra még néhány futamot várni kell. Legközelebb március első hétvégéjén, Mexikóban rendeznek vb-futamon, murván.

A Svéd-rali végeredménye:

1. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC 3:23:56,6
2. Østberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC +6,5
3. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +34,0
4. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC +47,7
5. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC +1:31,2
6. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +2:30,3
7. Andersson/Axelsso Ford Fiesta RS WRC +6:22,0
8. Räikkönen/Lindström Citroën DS3 WRC +7:02,3
9. Wilson/Martin Ford Fiesta RS WRC +10:11,5
10. Al Qassimi/Orr Ford Fiesta RS WRC +10:31,1

PWRC:

1. Semerád/Ernst Mitsubishi Lancer Evo IX 3:46:59,8
2. Protasov/Aftanaziv Mitsubishi Lancer Evo X +5:17,3
3. Fuchs/Garcia Mitsubishi Lancer Evo X +6:44,1

A világbajnokság állása:

1. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC 25
2. Østberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC 18
3. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC 16
4. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC 15
5. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC 10
6. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC 10
7. Andersson/Axelsso Ford Fiesta RS WRC 6
8. Räikkönen/Lindström Citroën DS3 WRC 4
9. Wilson/Martin Ford Fiesta RS WRC 2
10. Al Qassimi/Orr Ford Fiesta RS WRC 1

Gyártók:

1. Ford Abu Dhabi World Rally Team 40
2. Citroën Total World Rally Team 22
3. M-Sport Stobart Ford Rally Team 18
4. Ice 1 Racing 8
5. Team Abu Dhabi 6
6. FERM Power Tools World Rally Team 4
7. Monster World Rally Team 2
8. Munchis Ford World Rally Team 0

PWRC:

1. Semerád/Ernst Mitsubishi Lancer Evo IX 25
2. Protasov/Aftanaziv Mitsubishi Lancer Evo X 18
3. Fuchs/Garcia Mitsubishi Lancer Evo X 15
0 Tovább

[origo] rali

blogavatar

Por, sár, murva, kavics, jég... WRC, IRC, magyar rali... Az [origo] autó rovatának raliblogja Bertalan Miklós szakíró szerkesztésében.

Utolsó kommentek