Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Drámai csatában Ogier nyerte a Jordán-ralit

A csonka Jordán-rali másodiknak nevezett első napja végén történt taktikázás izgalmas szombatot ígért. Loeb ugyanis nemcsak lelassított az utolsó gyorsaságin, hanem 11-12 másodpercre meg is állt - ráadásul nem a cél előtt, hanem a szakasz közepén -, ezzel pedig teljesen összezavarta ellenfeleit. Egyedül Ogier nem kapta be a horgot, padlógázon ment végig, így majd' fél perces előnnyel térhetett nyugovóra. A második helyen álló Loeb nyakán viszont közvetlenül ott volt a miatta lassító Latvala és Petter Solberg, így az élen állók közül tulajdonképpen mind a négyen esélyesek voltak a végső győzelemre.

 

Nem remegett meg Ogier keze a döntő pillanatban, jutalma az idei második futamgyőzelem

 

Ahhoz képest hogy záró napról volt szó, viszonylag sokat kellett menni, nyolc közepesen hosszú gyorsasági szerepelt a programban. Az elsőn Loeb megmutatta, hogy időarányosan tudja a tervét hozni, mert ő érte el a legjobb időt Latvala és Solberg előtt, Ogiernek 6,7 másodpercet adott. A második pályát viszont a Ford-pilóták uralták, így a világbajnok számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak előre, hanem hátra is kell nézegetnie, mivel Latvala és Solberg is nagyon feljöttek rá.

 

A harmadik pálya volt a leghosszabb, és az eredmények láttán - ismét a két Ford érte el a legjobb időt - újra át lehetett gondolni a taktikát, hiszen Ogier tartotta előnyét a hibázó Loeb előtt, a szárnyaló Latvala előzött, és feljött a második helyre a két francia közé. Solberg is nagyon közel került hozzájuk, még annak ellenére is, hogy defekttel jött le a pályáról. A szervizpark előtti utolsó szakaszt ismét Loeb nyerte Latvala előtt. A finn röviden csak annyit mondott a célban arra a kérdésre, hogy mi kellene ahhoz hogy gyorsabb legyen, hogy erősebb autó. A tizedekért folyó küzdelmet jól jellemzi, hogy ő már ekkor is csak egy pótkerékkel ment, pedig ezt a cselt csak akkor szokták bevetni a pilóták, amikor minden-mindegy alapon harcolnak a győzelemért.

 

Féltávnál tehát Ogier még vezetett, ám előnye 18,9 másodpercre csökkent Latvala, 20,7-re Loeb, és 28,8-ra Solberg előtt. Hirvonen az ötödik helyen senkitől nem zavartatva autózgatott, és már a finálára spórolt.

 

A második kör elején Latvala sokkolta a többieket: Loebnek 4, Ogiernek 8 másodpercet adott, míg Petter Solberg lecsúszott az útról, és alaposan összetörte autóját, kishíján néhány fotóst is elütött. Kár érte, mert a bajnokság szempontjából nagyon jó lett volna ha a norvég jól szerepel, remélhetőleg ez az eset sem töri meg a pilóta lelkesedesését. A következő szakaszon Latvala ismét bemutatót tartott a többieknek, és egy újabb első idővel 5 szekundumra csökkentette hátrányát Ogier-val szemben. Loeb csak a negyedik lett, a super rally szabályok szerint visszaálló Henning Solberg is megelőzte.

 

Szenzációs záró napot futott Latvala, ám a Power Stage-en elkövetett apró hiba sok pontjába került

 

A világbajnok úgy döntött, hogy ezután nincs esélye a győzelemre, inkább tartogatja az erejét - no meg az abroncsait - a Power Stage-re, ezért az utolsó előtti szakaszt ellazsálta. Nem így Latvala, aki egy újabb legjobb idővel átvette a vezetést Ogiertől. Hirvonen szintén már a pluszpontokra gondolhatott, amikor minden rizikó nélkül letudta a gyorsaságit, Räikkönen viszont egy defekt miatt elveszítette a Wilsonnal eddig sikerrel megvívott párbaját, visszaesett a hatodik helyre a brit mögé. Az F1-es világbajnok kereke nem a Michelin hibája miatt eresztett le - a franciák megerősített abroncsokkat érkeztek a ralira, melyek remekül állták a sarat -, hanem egy szikla miatt, amit az út közepére rakott valaki, Ogier illetve Loeb is majdnem eltalálták a mesterséges akadályt.

 

Mivel a Jordán-rali utolsó gyorsaságija előtt hosszabb szünet volt, alkalom nyílt átgondolni a taktikát. A televíziós közvetítés miatt megfordították az élmezőny sorrendjét, így Ogiert nem hátráltatta a takarító szerep, gyakorlatilag ki-ki meccsre készülhetett Latvalával, mivel mindössze 0,5 másodperc választotta el őket egymástól.

 

Ezek után nem is volt kérdés, hogy ők ketten mindent bevetnek a futamgyőzelem, illetve a plusz három pont reményében. Sokáig Henning Solbergé volt a legjobb eredmény, majd következett a négy gyári pilóta. Ők olyat produkáltak, amit még a vb rendszeres nézői is sokáig emlegetnek majd: mind a négyen teljesen a határon autóztak, és elképesztő módon 0,7 másodpercen belüli időt futottak egymáshoz képet. Ogier és Hirvonen holtversenyben voltak a legjobbak, és mivel Latvaláé volt a négy közül a legrosszabb eredmény, a francia 0,2 szekundummal megnyerte a Jordán-ralit. Latvala szomorú volt, nem igazán vigasztalja valószínűleg, hogy a rali-vb történetének legszorosabb befutóját veszítette el. Loeb maradt a harmadik, Hirvonen pedig a negyedik. Wilson megtartotta Räikkönen előtt az ötödik pozíciót, aki Villagra és Al Qassimi előtt végzett. Rajtik kívül Kuipers, és Sousa fértek még be az első tízbe.

 

A nagyokhoz hasonló drámai végjátékot hozott az SWRC kategória záró napja. A helyi viszonyokkal szemlátomást jó viszonyban lévő, toronymagasan vezető Al-Attiyah Fordjának motorja a reggeli első szakaszon elromlott, a katari versenyző feladta a futamot. (Mexikó után másodszor veszített el versenyt vezető helyről...) Ezek után hiába nyerte a gyorsaságikat a pénteken hibázó, majd visszaálló Brynildsen, Turánék stabilan a harmadik helyen autóztak. Sajnos a szép álom az utolsó előtti pályán szertefoszlott, miután a Fiesta kigyulladt. Ezek után Sousa kényelmesen nyert, Kruuda és Gassner előtt.

 

Csaknem a dobogóra ért első SWRC-s versenyén a magyar csapat, sajnos a technika nem bírta

 

Összetettben igen szorossá vált az élmezőny, az első Loeb és a negyedik Latvala között mindössze nyolc pont a különbség. A gyártók meccse is kiegyenlítettnek tűnik (jelenleg számszerűsítve is 130-130 az állás), ezért a következő, május eleji Szardínia-rali rendkívüli izgalmakat ígér, ráadásul élesben is bemutatkozik a Mini, illetve bejelentik a Volkswagen visszatérését is.

 

A Jordán-rali végeredménye:

1. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC 2:48:28,2
2. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +0,2
3. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +27,7
4. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC +2:47,7
5. Wilson/Martin Ford Fiesta RS WRC +5:44,9
6. Räikkönen/Lindström Citroën DS3 WRC +6:14,9
7. Villagra/Perez-Companc Ford Fiesta RS WRC +9:18,7
8. Al Qassimi/Orr Ford Fiesta RS WRC +9:43,7
9. Kuipers/Miclotte Ford Fiesta RS WRC +14:27,5
10. Sousa/Costa Ford Fiesta S2000
+15:05,5

 

SWRC:

1. Sousa/Costa Ford Fiesta S2000 3:03:33,1
2. Kruuda/Järveoja Skoda Fabia S2000 +22,3
3. Gassner/Wüstenhagen Skoda Fabia S2000 +3:43,2

 

A világbajnokság állása:

1. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC 74
2. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC 72
3. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC 69
4. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC 66
5. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC 31
6. Østberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC 28
7. Wilson/Martin Ford Fiesta RS WRC 22
8. Räikkönen/Lindström Citroën DS3 WRC 18
9. Villagra/Perez-Companc Ford Fiesta RS WRC 12
10. H. Solberg/Minor Ford Fiesta RS WRC 10

 

Gyártók:

1. Ford Abu Dhabi World Rally Team 130
2. Citroën Total World Rally Team 130
3. M-Sport Stobart Ford Rally Team 43
4. Ice 1 Racing 22
5. Petter Solberg WRT 26
6. Munchis Ford World Rally Team 20
7. Team Abu Dhabi 13
8. FERM Power Tools World Rally Team 10
9. Monster World Rally Team 6

 

SWRC:

1. Kruuda/Järveoja Skoda Fabia S2000 30
2. Prokop/Tománek Ford Fiesta S2000 25
3. Sousa/Costa Ford Fiesta S2000 25
0 Tovább

Ogier vezet Jordániában, Turánék az SWRC dobogójáért csatáznak

A szervezőket illetve a résztvevőket sújtó, szinte hihetetlen pechsorozat után péntek reggel végre elkezdődhetett a Jordán-rali, amely a tervezetthez képest egy nappal megrövidült.

Ogier jó eséllyel indul idei második győzelme felé, ám ehhez Loebnek is lesz még egy-két szava


A másodiknak számító első napon hat szakasz várt a mezőnyre, délelőtt és délután is ugyanaz a három, melyek közül az első kettő rövidebb volt, a harmadik viszont a híres-hírhedt 41 km-es pálya. Különösen azért tűnt nehéznek a feladat, mert a pályabejárást nem a megszokott kocsijaikkal végezték a versenyzők (hiszen azok is az ominózus hajón vesztegeltek), hanem a feladatra egyébként teljesen alkalmatlan bérautókkal.

 

A bajnokság éllovasaként elsőnek rajtoló Hirvonen nem sok jóra számíthatott, hiszen ezen a futamon a szokásosnál is nagyobb hátránya szokott lenni annak, aki takarítja az utat a többiek előtt. Ennek megfelelően nem volt meglepő, hogy a finn csak egy ötödik idővel kezdett, az viszont annál inkább, hogy a közvetlenül utána induló Loeb volt a leggyorsabb. A világbajnok minden tapasztalatát és bátorságát bevetette, így tudta megelőzni Ogiert, Latvalát, és Petter Solberget. A nagy ötös után nem Henning Solberg vagy Østberg következett, hanem Räikkönen, aki még úgy is megelőzte sokkal tapasztaltabb társait, hogy hibázott egy kisebbet.

 

A második pályán a többiek is felbátorodtak. Petter Solberg győzött Ogier és Latvala előtt, utóbbi úgy ért el harmadik időt, hogy a rajt után nem sokkal eltalált egy sziklát. Loeb a negyedik időt futotta, Hirvonen elé pedig Østberg is befért. A 100. futamán induló Henning Solberg fedektet kapott, ennek ellenére tizedre azonos időt futott Räikkönennel.

 

A hosszú gyorsaságin Ogier begyújtotta a rakétákat, és egy legjobb idővel átvette a vezetést a versenyben. Rajta kívül a melegedő DS3 WRC-vel vesződő Solberg, illetve Latvala és Loeb értek el jó időt, a többiek - Hirvonent is beleértve - már nagyon lemaradtak, így a nap felénél az említett négyes állt az élre úgy, hogy egymáshoz képest 10 másodpercen belül álltak. Henning Solberg motorja egy sziklával való találkozás után megsérült, a norvég feladta a futamot.

Jordániában is hozza idei megfontolt, de eredményes autózását Räikkönen. Az első öttel nem veheti fel a versenyt, de a többieknél már gyorsabb


Mivel a szokásos módon a délutáni program megegyezett a délelőttivel, Hirvonen abban reménykedett, hogy első autóként már nem lesz akkora hátrányban a többiekkel szemben mint korábban. Így is történt, de még nála is jobban felszívta magát Latvala, aki Ogier és Loeb előtt nyerte az első szakaszt. A következőn duplázott a fiatal finn, bár hozzá kell tenni hogy az éllovasok nagy része már az utolsó, hosszú pályára tartogatta erejét (és gumiját), és elkezdődött a "matek" is, hogy ki hogyan jár jól, érdemes-e a többieket előbbre tessékelni.

 

Az utolsó, hosszú gyorsaságin Hirvonen volt az egyik, akinek semmi oka nem lett volna lassítani, viszont 15 km-rel a cél előtt elromlott a szervókormány a Fiesta WRC-ben (idén ez már a sokadik a Fordnál), így ő annak is örült hogy nem esett nagyon vissza. A többiek közül egyedül Ogier ment teljes erőbedobással, csapattársa, Loeb viszont megtréfálta a többieket: féltávnál megállt egy kicsit. Az utána rajtolók látták a világbajnok részidőit, így kénytelenek voltak ők is lassítani ha mögötte akartak maradni összetettben - a végén az egésszel Ogier járt jól, több mint fél perces előnyre tett szert a játék miatt.

 

A Jordán-rali második napja után tehát a két gyári Citroën áll az élen, kérdés hogy Loeb utoléri-e csapattársát, illetve hogy Latvala és Petter Solberg felérnek-e a dobogóra. Az ötödik Hirvonen már nagyon nagy lemaradásban van, egyedül arra kell figyelnie hogy ne hibázzon, normál körülmények között nincs esélye előbbre lépni. A hatodik helyért Räikkönen és Wilson csatáznak, miután Østberg váltóhiba miatt kiesett. Al Quassimi és Villagra következnek utánuk, míg a 10. helyezett az SWRC éllovasa, Al-Attiyah.

 

A katari pilóta külön ligát alkotott a kategórián belül, egyértelműen ő volt a leggyorsabb a nap folyamán. Annak ellenére is két perccel vezet Sousa előtt, hogy az utolsó gyorsaságin a Ford időnként dadogott. Turánék a negyedik helyen állnak, szoros csatában az előttük lévő Kruudával, illetve az egy defekt miatt mögéjük szoruló Gassnerrel. Ahhoz képest hogy ez az első alkalom, hogy murvás felületen is kipróbálhatták a magyarok az S2000-es Fiestát, harmadik időt is futottak, és kis szerencsével a dobogóra is odaérhetnek.

Remekül kezdte a magyar csapat az SWRC-s szereplését, hat gyorsasági után a negyedik helyen állnak


Ehhez nem kell mást tenni, mint a szombati nyolc gyorsaságin hiba nélkül menni. Az összes pálya hosszabb 10 km-nél, így a záró nap nem lesz egyszerű, különösen az élmezőny számára, akik a Power Stage-n ismét a bónuszpontokért küzdenek majd.

 

 

A Jordán-rali állása a második nap után:

1. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC 1:32:53,4
2. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +31,6
3. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +32,1
4. P. Solberg/Patterson
Citroën DS3 WRC +35,3
5. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC +2:30,9
6. Räikkönen/Lindström Citroën DS3 WRC +2:45,8
7. Wilson/Martin Ford Fiesta RS WRC +2:57,8
8. Al Qassimi/Orr Ford Fiesta RS WRC +4:49,7
9. Villagra/Perez-Companc Ford Fiesta RS WRC +4:53,5
10. Al-Attiyah/Bernacchini
Ford Fiesta S2000
+5:19,3
14. Turán/Zsiros Ford Fiesta S2000 +9:02,5

 

SWRC:

1. Al-Attiyah/Bernacchini Ford Fiesta S2000 1:38:12,7
2. Sousa/Costa Ford Fiesta S2000 +1:55,5
3. Kruuda/Järveoja Skoda Fabia S2000 +3:06,8
4. Turán/Zsiros Ford Fiesta S2000 +3:43,2
0 Tovább

Bútor nyerte a szezonnyitó Eger-ralit

Az Eger-rali első napján többen is kiestek az élmezőnyből, a sorozatos csúszások miatt elég későn lett vége a küzdelmeknek.

Bár már többször közel állt hozzá, élete első futamgyőzelmét aratta Bútor, s ezzel a bajnokság egyik esélyesévé lépett elő

Túl sokat nem pihenhettek a csapatok, mivel a meglehetősen egyedi időterv miatt hajnalban folytatódott a verseny, az első gyorsasági 6:57-kor indult. Az előző nap az elromlott kormányszervó miatt jócskán visszaeső Aschenbrenner nem tudott hozni Bútoron, aki ha csak néhány tizeddel is, de nyerte a szakaszt üldözője, és Botka előtt. Balogh lecsúszott az útról, és kiesett. A hosszabb pályán megfordult az állás, Asi érte el a legjobb időt, 1,3 másodperccel Bútor, és 6,8-cal az időközben harmadik helyre visszaeső Kazár előtt.

Még reggel 8 óra sem volt ekkor, és mivel az ORB mezőnyének 11:31-kor folytatódott (volna, ha nem lett volna ismét csúszás) a verseny, mindenki lógathatta a lábát néhány órán át. A bőséges szervizidőben felkészültek a csapatok a végső rohamra, melynek során a három utolsó gyorsaságit kellett letudni. Bútor előnye ekkor 13,8 másodperc volt Asi előtt, melyből a tarnaszentmáriai pályán 1,6-ot tudott faragni a címvédő. Kakuszi érte el a harmadik időt, aki ekkor a magyar értékelés 6. helyén állt. A 17 kilométeres bátori szakaszon újabb 1,3 szekundummal csökkent az élen álló Bútor előnye - Asi-Bútor-Kazár sorrend született -, és úgy tűnt, hogy ha csak valamilyen malőr (defekt, stb.) nem történik, megszerzi a pilóta a győzelmet.

Nem történt, sőt, a záró szakaszt meg is nyerte Bútor, így a hétvége során hibátlan teljesítményt nyújtva megszerezte élete első futamgyőzelmét - nagyon rászolgált már. Aschenbrennernek ezúttal bele kellett törödnie a második helybe, nem fog már soha kiderülni, hogy mi lett volna a szombati műszaki hiba nélkül, mint ahogy az is kérdés, hogy ifj. Tóth hová fért volna a másik Peugeot 207-essel, vagy Turi hol végzett volna, ha el tud indulni. Az viszont biztos, hogy a maximumon használt S2000-es és N-es autók nagyon hasonló teljesítményre képesek a magyar pályákon.

A hamadik helyre ért be a Kazár/Percze páros, mögötte a talán önmagától is többet váró Herczig, az új autóval jól szereplő Hadik, és Ford Fiestát hajtó Kakuszi ért célba. A futam végén több pilóta a kasszához fáradhatott, mivel gyorshajtáson érték őket. Senki nem kapott időbüntetést vagy kizárást, ám volt aki 570 euróval lett szegényebb az eset miatt. Az első hat helyen öt különböző márka végzett, ez mindenképpen jót tesz a bajnokságnak.

A hétvége során a szlovákiai mezőny is versenyzett az Eger-környéki pályákon, ifj. Béres győzött közöttük, aki a magyaroknál is gyorsabb volt a holland bérleményből származó Skoda Fabia WRC-vel. A Rally2 szombati futamát az Órai/Jancza duó nyerte egy Honda Civic Type-R-rel, az RTE vasárnapi versengésében pedig a Lovász/Gulyás páros volt a legjobb egy Evo IX-essel.

Jól kezdte a szezont a Kazár/Percze páros, Egerben a harmadik helyen végeztek

A hat futamból álló bajnokság négy hét múlva, Miskolcon folytatódik, szintén aszfalton.

Az Eger-rali végeredménye:

1. Bútor/Bacigál Peugeot 207 S2000
1:20:16,3
2. Asi/Pikó Mitsubishi Lancer Evo IX
+12,2
3. Kazár/Percze Mitsubishi Lancer Evo IX +39,3
4. Herczig/Benics Skoda Fabia S2000
+1:02,0
5. Hadik/Juhász Subaru Impreza STi
+1:36,2
6. Kakuszi/Kakuszi
Ford Fiesta S2000 +1:51,4
0 Tovább

Bútor vezet Egerben, ifj. Tóth kiesett

Az Eger-rali első napján sokan estek ki az élmezőnyből, a versenynap jelentős késéssel ért véget.

Ifj. Tóth nagyott esett, remélhetőleg a következő futamra újjáépül a Peugeot

A futam egy nagyon gyors pályával kezdődött, amelyen a turbós autók előnyben voltak az S2000-esekkel szemben. Aschenbrenner nyerte a szakaszt, Botka és Bútor előtt, de hozzá kell tenni, hogy nagyon szoros eredmények születtek a rövid gyorsaságin, alig néhány tizedmásodperc választotta el a versenyzőket.

A következő, hosszabb szakaszon ifj. Tóthék kiestek, lecsúsztak az útról, a Peugeot 207 megakadt egy kőben, és alaposan összetörött. Mivel a kocsi elállta a következő versenyzők útját, többen megállapított időt kaptak. A leggyorsabb ismét Asi volt, aki ekkor 4,4 másodperccel vezetett Bútor előtt, a harmadik helyen Hideg állt.

A szlovák bajnokságban még értékelik a WRC-ket, még mindig ezek az autók a leggyorsabbak

Az első szervizelési lehetőség után újra a gyors egerszalóki pályán száguldott végig a mezőny, Asi-Bútor-Botka sorrendben, ám a bajnok pilóta autójában elromlott a szervókormány, ezért komoly megpróbáltatások vártak rá a 25,6 km-es másik gyorsaságin. Ott Bútor futotta a legjobb időt Kazár és Herczig előtt, előbbiek átvették összetettben a vezetést. Spitzmüller autójában elromlott a váltó, ki kellett állniuk.

Ekkor már több mint egy órás csúszásban volt a verseny a balesetek, illetve egy bozóttűz miatt, a harmadik kör előtt félő volt, hogy rásötétedik a mezőnyre. Az ötödik gyorsaságit a megjavított autóval Aschenbrenner nyerte, ezzel visszavette a második helyet Kazártól. Az utolsó pálya rajtja sokáig állt, mivel egy ittas nézőhöz be kellett mennie a mentőautónak, így szürkületben indultak el az autók. Bútor, Kazár, Asi sorrend született az élen, és egyben ez lett a nap végi sorrend is.

Hat gyorsasági után Bútor áll az élen

Az Eger-ralin indult a szlovák mezőny is, komoly autókkal, több WRC-vel is színesítették a napot. Közöttük egyelőre ifj. Béres a leggyorsabb, aki abszolút értékelésben is vezeti a futamot a Fabia WRC-vel.

Az Eger-rali állása az első nap után:

1. Bútor/Bacigál Peugeot 207 S2000
44:00,4
2. Kazár/Percze Mitsubishi Lancer Evo IX
+13,7
3. Asi/Pikó Mitsubishi Lancer Evo IX +14,2
4. Herczig/Benics Skoda Fabia S2000
+26,2
5. Hadik/Juhász Subaru Impreza STi
+33,4
6. Balogh/Holczer
Mitsubishi Lancer Evo IX +45,8
0 Tovább

Herczig: új navigátor és mérnök, fejlettebb versenyautó

A Skoda Rally Team Hungaria csapata felkészülten kezdi meg a 2011-es magyar rali-évadot.   

A csapat 2010-ben debütált, amikor az év eleji szabálymódosításnak köszönhetően az addig megszokott turbós WRC-ről egy szívómotoros Skoda Fabia Super 2000-es típusú versenyautóra váltottak. Az autó a lehetőségekhez képest tökéletesen működött, nem rajta múlt, hogy "csak" negyedikek lettek a bajnokságban, ezért a csapat a tavalyi bemutatkozó évben szerzett tapasztalatok után, az idei évben is a Skoda Fabia Super 2000-es mellett tette le a voksát.

„A tavalyi év valóban mind a Skoda magyarországi importőre, mind a Skoda Rally Team Hungaria számára tanulóév volt. Miután 2010 előtt még soha nem versenyeztünk Super 2000-es versenyautóval, ezért az első évadban számos tapasztalattal lettünk gazdagabbak a versenyautó vezetési-, gyorsulási-, és kanyartechnikáját illetően” – mondta Herczig Norbert a szezonnyitó előtt.

„Továbbra is a Skoda Rally Team Italia csapatával dolgozunk együtt, akiktől már harmadik éve béreljük a versenyautót. Az idei évadnyitó futamra azonban egy továbbfejlesztett, a tavalyinál jobb technikai felszereltségű Skoda Fabiát biztosítanak számunkra. Ezzel az autóval természetesen már túl vagyunk egy 80 kilométeres teszten, ahol a csapat két új tagjával is elkezdtük a közös munkát, hiszen a Mecsek lankái tökéletes tesztpályának bizonyultak ahhoz, hogy megtaláljuk egymással a közös hangot.”

„A csapatnak 2011-től új navigátora lesz Benics Kálmán személyében, akinek a neve a magyar ralisport kedvelői számára nem ismeretlen, hiszen számos elismert, dobogós helyezést elért pilóta mellett diktálta már a pályákat. Ezen tapasztalata már az év eleji felkészülésben is megmutatkozott, ezért nagy reményeket fűzünk hozzá.”

„A csapat másik új tagja a versenyautónk mérnöke lesz, aki szintén több fronton bizonyított már. Szakmai hozzáállását és felkészültségét bizonyítja, hogy évek óta ő az IRC sorozatban induló Freddy Loix mérnöke, akinek eredményei magukért beszélnek.”

0 Tovább
«
123

[origo] rali

blogavatar

Por, sár, murva, kavics, jég... WRC, IRC, magyar rali... Az [origo] autó rovatának raliblogja Bertalan Miklós szakíró szerkesztésében.

Utolsó kommentek