Az Mini Countryman John Cooper Works S2000-es verziója már bemutatkozott Portugáliában a vb-n, ahol főleg a kétszeres PWRC bajnok, Araújo ért el igen jó eredményeket vele, kieséséig Kimi Räikkönennel vívott az összetett hetedik helyért.

Az utcai modell kerek műszerfala a WRC-ben is helyet kapott

Május elején, a szardíniai futamon első ízben látható lesz a WRC is, melyből az autókat építő Prodrive rögtön négyet is bevet majd. A két gyári pilótán (Sordo, Meeke) kívül Araújo és Oliveira is a top-kategóriában indulhat, míg két másik S2000-es Mini is ott lesz az itáliai versenyen, hazai pilótákkal.

A Mini WRC-t a hivatalos bemutató után még Spanyolországban teszteli a csapat, hiszen az első pillanattól kezdve szeretnék felvenni a versenyt a Citroënnel és a Forddal.