Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Loeb szenved, Østberg szárnyal

A csütörtök esti szuperspeciál után péntek reggel már igazi, erdei, havas-jeges körülmények között, -15 fokos hidegben folytatódott a Svéd-rali. Mivel éjjel friss hó esett a pályákra, a világbajnoki cím védőjeként elsőnek rajtoló Loeb nem számíthatott sok jóra: rá hárult a csaknem szűz hó letakarítása a jégről.

A nap sztárja Østberg: tavaly időnként egy régebbi Subaru WRC-vel is kitűnő időket autózott, idén pedig vezeti a versenyt

Ebből következően arra talán számított a francia, hogy Hirvonen és Latvala sokkal gyorsabbak lesznek nála, de az még alighanem őt is meglepte, hogy Østberg futotta a legjobb időt, és hogy Petter Solberg és Ogier mellett még a Super 2000-es Skodával induló Sandell is megelőzte.

Volt még valaki, akire illett odafigyelni. Per-Gunnar Andersson nagy valószínűséggel álmatlanul töltötte az éjszakát, hiszen ritkán történik meg az emberrel, hogy az első szakasz után vezeti hazája rali-vb futamát, pláne úgy, hogy az indulásra nem is volt meg az egész pénze, szurkolói adakozásból egészült ki az összeg. A szuperspeciál után már a futamgyőzelem lehetőségéről nyilatkozott a svéd, az első gyorsaságin azonban hibázott, és felborult a Fiesta WRC-vel. Bár az autónak nem esett baja, egy percbe került a piruett.

Hogy mennyire kár volt érte, az a második gyorsaságin bizonyosodott be, hiszen Andersson első időt futott, a szárnyaló Østberg előtt. Ogier érkezett utánuk, s ez azt mutatta, hogy egyrészt a DS3 WRC is jól sikerült, másrészt hogy immár a hóban is két Sébastiennel kell megmegküzdeni annak, aki győzni szeretne. Mindkét gyári Ford kissé megtépázva érkezett a beíróba, de sem Hirvonen, sem Latvala nem veszített sok időt a hófallal való közelebbi ismerkedés miatt. Matthew Wilson viszont még önmagához képest sem futott túl jó időt, mivel elromlott a kormányszervója.

Az első kör utolsó szakasza a Svédországban kezdődő és végződő, de norvég területen kígyózó Lovhaugen nevű gyorsasági volt. A hazai pálya előnye a raliban is fokozottan érvényesül, bizonyíték erre az, hogy az első három helyen norvég pilóták érkeztek. Østberg szakaszgyőzelme ekkor már nem is volt meglepetés, mint ahogy az egyre inkább bemelegedő Henning Solberg második pozíciója sem, de az, hogy a szívómotoros Skodával versenyző Brynildsen lett a harmadik, azért mindenképpen figyelemre méltó. A S2000-es kocsik egyébként nagyon éltek itt: Sandell 5., az ír Breen pedig 7. időt ért el. P-G Andersson talán még reménykedett abban, hogy feljöhet az élmezőnyre, de egy defekt végképp szertefoszlatta álmait, közel három percig tartott a kerékcsere.

A nap felénél Østberg előnye már 24 másodperc volt Hirvonen, és 45 Petter Solberg előtt. Latvala következett utánuk, a további sorrend pedig Sandell, H. Solberg, Brynildsen volt, Ogier és Loeb csak a 8-9. helyen álltak. A világbajnok a szervizparkban elmondta, hogy ezúttal különösen nagy hátrányban van rajtpozíciója miatt, mivel annyi friss hó esett, hogy az abroncsaiban lévő szög nem találkozik a jéggel, így alig tud lassítani és kanyarodni.

Egyelőre Petter Solberg a legjobb Citroën-pilóta, jó esélye van, hogy a dobogón zárja a Svéd-ralit

Mivel délután ugyanazon a pályákon hajtott végig a mezőny mint délelőtt, a feltételek kiegyenlítődésére lehetett számítani. Ehhez képest a Vargasen nevű szakaszt holtversenyben nyerte Østberg és Andersson, viszont lényegesen kisebb különbségek alakultak ki, mint reggel. Ezen a pályán van a híres Colin's Crest, amely nem más, mint egy nagy ugrató, melyet a néhai Colin McRae-ről neveztek el. Itt évről-évre lemérik, hogy ki repül a legmesszebbre, és a győztes különdíjat kap. Idén az egyébként a havas körülményeket még mindig magázó Ken Block volt a győztes, egy 36 méteres ugrással.

A következő pályán megszületett a Citroën DS3 WRC első szakaszgyőzelme, Ogier a többiekkel ellentétben nem kímélte a gumijait, nyomta ahogy tudta, ennek eredménye az első idő. Loeb sem spórolt, ő érkezett csapattársa mögött. Az élmezőny többi tagja óvatosabb volt, mivel helyenként már előkerült a hó és a jég alól a murva, amely folyamatosan tépkedte ki a szögeket az abroncsokból, melyeknek még egy hosszú szakaszt ki kellett bírniuk. Kimi Räikkönen nem volt szerencsés, ő már itt beszedett egy defektet, s emiatt a 10-ről a 12. helyre esett vissza.

Az utolsó szakasz már sötétben zajlott, ahol Latvala is megszerezte idei első részsikerét, Petter Solberg és Hirvonen előtt. Østberget a Fiesta WRC megsérült és emiatt nem igazán jó irányba világító lámpasora lassította, Loeb pedig beszedett egy defektet. Nem állt meg kicserélni a kereket, és jól tette: így alig több mint egy percet veszített.

A futam a PWRC sorozat első állomása, ahol nem meglepő módon a skandináv pilóták vitték a prímet. Grøndal vezet, míg Flodin a második, és az orosz Tagirov a harmadik, mindhárman Subaru Impreza STi-vel versenyeznek.

A Svéd-rali első napja igen érdekes alakult. Az, hogy minden WRC pilóta friss fejlesztésű géppel állhatott rajthoz, esélyt adott olyan versenyzőknek is a bizonyításra, akiknek tavaly erre nem lett volna lehetőségük. A rajtsorrend tovább bolondította az eredményeket, az 1,6-os motor bevezetése pedig közelebb hozta a kisebb kategóriákat - úgy tűnik idén gyakrabban fog megesni, hogy egy-egy S2000-es vagy N4-es autó is pontszerző helyen lesz.

Hirvonen kedvező pozícióból várhatja a folytatást

Østberg nem taktikázott, megtartotta a vezető helyét, így szombaton ő takarítja majd az utakat. (Elképzelhető, hogy a fiatal norvég fejében megfordult, hogy maga elé tessékelje Hirvonent, de ezt a szervizparkban minden bizonnyal egyeztették a Ford-pilóták a csapat vezetőjével.) Sébastien Loeb idén még nem nyert szakaszt, viszont a rali második napján igen kedvező pozícióból rajtolhat, így minden bizonnyal megpróbálja megtörni a skandináv uralmat. Erre nyolc szakasz, és az esti szuperspeciál áll majd rendelkezésére.

 

A Svéd-rali állása az első nap után:

1. Østberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC 1:17:21.2
2. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC +14.8
3. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC +57.4
4. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +1:10.0
5. H. Solberg/Minor Ford Fiesta RS WRC +1:20.3
6. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC +1:21.6
7. Sandell/Parmander Skoda Fabia S2000 +2:35.1
8. Brynildsen/Menkerud Skoda Fabia S2000 +2:43.5
9. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +2:48.4
10. Al Qassimi/Orr Ford Fiesta RS WRC +4:12.4

 

PWRC:

1. Grøndal/Engan Subaru Impreza STi 1:21:51.5
2. Flodin/Bergsten Subaru Impreza STi +22.3
3. Tagirov/Zaversinska Subaru Impreza STi +2:55.2
0 Tovább

Andersson kezdett a legjobban

A csütörtök esti szuperspeciállal megkezdődött a Svéd-rali, illetve a 2011-es rali-világbajnokság.

A rövid és technikás szuperspeciálon párosával indultak a versenyzők, és némi meglepetésre nem Loeb vagy Hirvonen, hanem a helyi P-G Andresson futotta a legjobb időt. Latvala, és a legjobb Citroën-pilóta, Petter Solberg követi, Hirvonen és Loeb szorosan a nyomukban.

Hirvonen jól kezdett, hátránya egy melléváltással együtt is mindössze egy másodperc


Ogier a hetedik, Kimi Räikkönen a tizedik helyezést érte el, utóbbinál két PWRC-s pilóta (Gröndal és Flodin) is gyorsabb volt, míg a délelőtti teszt legjobbja, Henning Solberg majdnem 15 másodpercet kapott, miután megpördult az egyik visszafordítóban.

A rali péntek reggel folytatódik, az első teljes versenynapon hat gyorsasági szerepel a programban.

A Svéd-rali állása a szuperspeciál után:

1. Andersson/Axelsson Ford Fiesta RS WRC 1:39,7
2. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +0,6
3. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC +0,9
4. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC +1,0
5. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +1,1
6. Östberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC +1,6
0 Tovább

Henning Solberg a leggyorsabb a teszten

Csütörtök délelőtt láthatta az új WRC-ket első ízben a közönség versenytempóban, a Svéd-rali hivatalos tesztjén.

A legtöbb élversenyző négy-öt alkalommal száguldott végig a négy kilométeres pályán, de voltak, akik minden lehetőséget kihasználtak a gyakorlásra és a beállítások finomítására, és hétszer is teljesítették a szakaszt.

A legjobbak egymáshoz nagyon közeli időket értek el, a hóban rendre kiválóan teljesítő Henning Solberg, ha csak egy tizeddel is, de megnyerte a tét nélküli bemelegítést. Hirvonen végzett mögötte, majd Petter Solberg és Loeb következtek. Az első hatba Latvala és Andersson fértek még be, Ogiert pedig Östberg és Räikkönen is megelőzte.

Mindkét Solberg fivér jól ment a teszten, ezúttal Henning volt a gyorsabb

A korábbi F1-es világbajnok Ken Blockhoz hasonlóan a hófalban vesztegelt egy darabig, de semmi komoly baja nem lett egyikük autójának sem.

Az első benyomások alapján úgy tűnik, a Fordok gyorsabbak a Citroëneknél, de a kérdést majd az éles verseny dönti el, amely este kezdődik meg a szuperspeciállal.

Teszteredmények:

1. H. Solberg/Minor Ford Fiesta RS WRC 2:02,5
2. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC +0,1
3. P. Solberg/Patterson Ford Fiesta RS WRC +0,2
4. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +0,3
5. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +0,7
6. Andersson/Axelsson Ford Fiesta RS WRC +0,9
1 Tovább

Lesz-e idén csapatutasítás?

A Formula-1-től eltérően a rali-vb-n nem tiltják és nem is szankcionálják a csapatutasításokat. Ennek számos bizonyítéka volt a múltban, közöttük néhány emlékezetes is: A kilencvenes évek elején Sainz kényszerűen lassított le Kankkunen vb-címe érdekében, majd kapta vissza a kölcsönt néhány évvel később a néhai Colin McRae-től, futamgyőzelme érdekében. Delecour annak idején vérig sértődött, amikor fő riválisa, Panizzi kedvéért kellett visszafognia magát, de olyan is történt a 2009-es Lengyel-ralin, hogy a Rautenbach 12 percet vesztegelt a pálya szélén, hogy a korábban hibázó Loeb előbbre kerüljön a befutónál.

A legutóbbi példa is Olivier Quesnel, Citroën csapatvezetőjének a nevéhez fűződik: a január végi Monte-Carlo környékén rendezett IRC futam végén "megkérte" Sarazzint, hogy szedjen be egy kis büntetést, hogy a teljes szezont futó Guy Wilks megelőzhesse őt.

Egyforma esélyekkel vág Latvala és Hirvonen a szezonnak, de könnyen bohócot csinálhatnak egymásból

Az is bevált dolog a szakágban, hogy már a szezon előtt felállítanak egy csapaton belüli sorrendet. A Fordnál tavaly Hirvonen volt a kedvezményezett, jórészt köszönhető ez Latvala 2009-es bakijainak, a fiatal finn annak is örült, hogy egyáltalán nem rúgták ki, és boldogan vállalta a vízhordó szerepét. Kimondatlanul is hasonló volt a helyzet a Citroënnél: Loeb volt a domináns, Sordo még akkor sem nyerhetett futamot, amikor nagy ritkán ő volt a gyorsabb.

Idén viszont tiszta lappal indul mindenki: Malcolm Wilson (a Ford csapat vezetője) és Olivier Quesnel is kijelentette, nincs előre meghatározott sorrend, győzzön a jobb. Ennek valószínűleg nagyon örül a gyári pilótává avanzsált Ogier, illetve a 2010-es szezon második felében csapattársa fölé kerekedő Latvala, bár mindkettejüknél fennáll a veszély, hogy a túlzott igyekezet esetleg hibákat szül majd.

Az viszont borítékolható, hogy amennyiben a szezon során szükség lesz rá, egyik percről a másikra felülírják a fentieket a csapatvezetők, sőt abban is biztosak lehetünk, hogy ha alkalom nyílik rá, a nem gyári márkatársak segítségét is igénybe veszik majd.

0 Tovább

Pirelli helyett Michelin a WRC-ken

Három esztendőn át kizárólagos szerződése volt a Pirellinek a rali-vb szervezőivel, így az élcsapatok egységesen az olasz gyártó abroncsait használták.

2011-re azonban lejárt a kontraktus, szabad volt a vásár, így két beszállító is jelentkezett, hogy ellássa gumival a vb-futamokon induló autókat. A szakágban jól ismert Michelin az egyik, míg egy új kínai cég, a Dmack a másik.

A Michelin korábban szép sikereket ért el a raliban, és BFGoodrich márkanév alatt a legutóbbi időkig forgalmaztak abroncsokat egyéb sorozatok számára. 2011-től újra az ő logójuk látható a WRC-ken, mivel az élcsapatok mindegyike úgy döntött, hogy a franciáktól szerzi be a gumikat.

A Dmack (a márkanév az alapító brit úriember nevéből származik) inkább az alacsonyabb költségvetésű gárdákat célozta meg, már a Svéd-ralin is többen az ő szöges abroncsaikkal versenyeznek majd.

Bár a jelenleg az F1-re fókuszáló Pirelli kiszállt a raliból, nem zárták ki visszatérést a közeljövőben.

0 Tovább

[origo] rali

blogavatar

Por, sár, murva, kavics, jég... WRC, IRC, magyar rali... Az [origo] autó rovatának raliblogja Bertalan Miklós szakíró szerkesztésében.

Utolsó kommentek