Bútor nyerte a szezonnyitó Eger-ralit

Az Eger-rali első napján többen is kiestek az élmezőnyből, a sorozatos csúszások miatt elég későn lett vége a küzdelmeknek.

Bár már többször közel állt hozzá, élete első futamgyőzelmét aratta Bútor, s ezzel a bajnokság egyik esélyesévé lépett elő

Túl sokat nem pihenhettek a csapatok, mivel a meglehetősen egyedi időterv miatt hajnalban folytatódott a verseny, az első gyorsasági 6:57-kor indult. Az előző nap az elromlott kormányszervó miatt jócskán visszaeső Aschenbrenner nem tudott hozni Bútoron, aki ha csak néhány tizeddel is, de nyerte a szakaszt üldözője, és Botka előtt. Balogh lecsúszott az útról, és kiesett. A hosszabb pályán megfordult az állás, Asi érte el a legjobb időt, 1,3 másodperccel Bútor, és 6,8-cal az időközben harmadik helyre visszaeső Kazár előtt.

Még reggel 8 óra sem volt ekkor, és mivel az ORB mezőnyének 11:31-kor folytatódott (volna, ha nem lett volna ismét csúszás) a verseny, mindenki lógathatta a lábát néhány órán át. A bőséges szervizidőben felkészültek a csapatok a végső rohamra, melynek során a három utolsó gyorsaságit kellett letudni. Bútor előnye ekkor 13,8 másodperc volt Asi előtt, melyből a tarnaszentmáriai pályán 1,6-ot tudott faragni a címvédő. Kakuszi érte el a harmadik időt, aki ekkor a magyar értékelés 6. helyén állt. A 17 kilométeres bátori szakaszon újabb 1,3 szekundummal csökkent az élen álló Bútor előnye - Asi-Bútor-Kazár sorrend született -, és úgy tűnt, hogy ha csak valamilyen malőr (defekt, stb.) nem történik, megszerzi a pilóta a győzelmet.

Nem történt, sőt, a záró szakaszt meg is nyerte Bútor, így a hétvége során hibátlan teljesítményt nyújtva megszerezte élete első futamgyőzelmét - nagyon rászolgált már. Aschenbrennernek ezúttal bele kellett törödnie a második helybe, nem fog már soha kiderülni, hogy mi lett volna a szombati műszaki hiba nélkül, mint ahogy az is kérdés, hogy ifj. Tóth hová fért volna a másik Peugeot 207-essel, vagy Turi hol végzett volna, ha el tud indulni. Az viszont biztos, hogy a maximumon használt S2000-es és N-es autók nagyon hasonló teljesítményre képesek a magyar pályákon.

A hamadik helyre ért be a Kazár/Percze páros, mögötte a talán önmagától is többet váró Herczig, az új autóval jól szereplő Hadik, és Ford Fiestát hajtó Kakuszi ért célba. A futam végén több pilóta a kasszához fáradhatott, mivel gyorshajtáson érték őket. Senki nem kapott időbüntetést vagy kizárást, ám volt aki 570 euróval lett szegényebb az eset miatt. Az első hat helyen öt különböző márka végzett, ez mindenképpen jót tesz a bajnokságnak.

A hétvége során a szlovákiai mezőny is versenyzett az Eger-környéki pályákon, ifj. Béres győzött közöttük, aki a magyaroknál is gyorsabb volt a holland bérleményből származó Skoda Fabia WRC-vel. A Rally2 szombati futamát az Órai/Jancza duó nyerte egy Honda Civic Type-R-rel, az RTE vasárnapi versengésében pedig a Lovász/Gulyás páros volt a legjobb egy Evo IX-essel.

Jól kezdte a szezont a Kazár/Percze páros, Egerben a harmadik helyen végeztek

A hat futamból álló bajnokság négy hét múlva, Miskolcon folytatódik, szintén aszfalton.

Az Eger-rali végeredménye:

1. Bútor/Bacigál Peugeot 207 S2000
1:20:16,3
2. Asi/Pikó Mitsubishi Lancer Evo IX
+12,2
3. Kazár/Percze Mitsubishi Lancer Evo IX +39,3
4. Herczig/Benics Skoda Fabia S2000
+1:02,0
5. Hadik/Juhász Subaru Impreza STi
+1:36,2
6. Kakuszi/Kakuszi
Ford Fiesta S2000 +1:51,4
0 Tovább

Bútor vezet Egerben, ifj. Tóth kiesett

Az Eger-rali első napján sokan estek ki az élmezőnyből, a versenynap jelentős késéssel ért véget.

Ifj. Tóth nagyott esett, remélhetőleg a következő futamra újjáépül a Peugeot

A futam egy nagyon gyors pályával kezdődött, amelyen a turbós autók előnyben voltak az S2000-esekkel szemben. Aschenbrenner nyerte a szakaszt, Botka és Bútor előtt, de hozzá kell tenni, hogy nagyon szoros eredmények születtek a rövid gyorsaságin, alig néhány tizedmásodperc választotta el a versenyzőket.

A következő, hosszabb szakaszon ifj. Tóthék kiestek, lecsúsztak az útról, a Peugeot 207 megakadt egy kőben, és alaposan összetörött. Mivel a kocsi elállta a következő versenyzők útját, többen megállapított időt kaptak. A leggyorsabb ismét Asi volt, aki ekkor 4,4 másodperccel vezetett Bútor előtt, a harmadik helyen Hideg állt.

A szlovák bajnokságban még értékelik a WRC-ket, még mindig ezek az autók a leggyorsabbak

Az első szervizelési lehetőség után újra a gyors egerszalóki pályán száguldott végig a mezőny, Asi-Bútor-Botka sorrendben, ám a bajnok pilóta autójában elromlott a szervókormány, ezért komoly megpróbáltatások vártak rá a 25,6 km-es másik gyorsaságin. Ott Bútor futotta a legjobb időt Kazár és Herczig előtt, előbbiek átvették összetettben a vezetést. Spitzmüller autójában elromlott a váltó, ki kellett állniuk.

Ekkor már több mint egy órás csúszásban volt a verseny a balesetek, illetve egy bozóttűz miatt, a harmadik kör előtt félő volt, hogy rásötétedik a mezőnyre. Az ötödik gyorsaságit a megjavított autóval Aschenbrenner nyerte, ezzel visszavette a második helyet Kazártól. Az utolsó pálya rajtja sokáig állt, mivel egy ittas nézőhöz be kellett mennie a mentőautónak, így szürkületben indultak el az autók. Bútor, Kazár, Asi sorrend született az élen, és egyben ez lett a nap végi sorrend is.

Hat gyorsasági után Bútor áll az élen

Az Eger-ralin indult a szlovák mezőny is, komoly autókkal, több WRC-vel is színesítették a napot. Közöttük egyelőre ifj. Béres a leggyorsabb, aki abszolút értékelésben is vezeti a futamot a Fabia WRC-vel.

Az Eger-rali állása az első nap után:

1. Bútor/Bacigál Peugeot 207 S2000
44:00,4
2. Kazár/Percze Mitsubishi Lancer Evo IX
+13,7
3. Asi/Pikó Mitsubishi Lancer Evo IX +14,2
4. Herczig/Benics Skoda Fabia S2000
+26,2
5. Hadik/Juhász Subaru Impreza STi
+33,4
6. Balogh/Holczer
Mitsubishi Lancer Evo IX +45,8
0 Tovább

Herczig: új navigátor és mérnök, fejlettebb versenyautó

A Skoda Rally Team Hungaria csapata felkészülten kezdi meg a 2011-es magyar rali-évadot.   

A csapat 2010-ben debütált, amikor az év eleji szabálymódosításnak köszönhetően az addig megszokott turbós WRC-ről egy szívómotoros Skoda Fabia Super 2000-es típusú versenyautóra váltottak. Az autó a lehetőségekhez képest tökéletesen működött, nem rajta múlt, hogy "csak" negyedikek lettek a bajnokságban, ezért a csapat a tavalyi bemutatkozó évben szerzett tapasztalatok után, az idei évben is a Skoda Fabia Super 2000-es mellett tette le a voksát.

„A tavalyi év valóban mind a Skoda magyarországi importőre, mind a Skoda Rally Team Hungaria számára tanulóév volt. Miután 2010 előtt még soha nem versenyeztünk Super 2000-es versenyautóval, ezért az első évadban számos tapasztalattal lettünk gazdagabbak a versenyautó vezetési-, gyorsulási-, és kanyartechnikáját illetően” – mondta Herczig Norbert a szezonnyitó előtt.

„Továbbra is a Skoda Rally Team Italia csapatával dolgozunk együtt, akiktől már harmadik éve béreljük a versenyautót. Az idei évadnyitó futamra azonban egy továbbfejlesztett, a tavalyinál jobb technikai felszereltségű Skoda Fabiát biztosítanak számunkra. Ezzel az autóval természetesen már túl vagyunk egy 80 kilométeres teszten, ahol a csapat két új tagjával is elkezdtük a közös munkát, hiszen a Mecsek lankái tökéletes tesztpályának bizonyultak ahhoz, hogy megtaláljuk egymással a közös hangot.”

„A csapatnak 2011-től új navigátora lesz Benics Kálmán személyében, akinek a neve a magyar ralisport kedvelői számára nem ismeretlen, hiszen számos elismert, dobogós helyezést elért pilóta mellett diktálta már a pályákat. Ezen tapasztalata már az év eleji felkészülésben is megmutatkozott, ezért nagy reményeket fűzünk hozzá.”

„A csapat másik új tagja a versenyautónk mérnöke lesz, aki szintén több fronton bizonyított már. Szakmai hozzáállását és felkészültségét bizonyítja, hogy évek óta ő az IRC sorozatban induló Freddy Loix mérnöke, akinek eredményei magukért beszélnek.”

0 Tovább

Asi szerint idén még többen lesznek versenyben a végső győzelemért

Aschenbrenner György és navigátora, Pikó Zsuzsa bajnokként, immár a Hell Racing Team színeiben kezdi meg a hétvégén rally-szereplését Egerben. A páros már túl van több teszten, melynek eredményei sokat ígérőek. Asit a versenyt megelőző csütörtökön, épp az utolsó tesztről hazaérve kérdezték az eddigi tapasztalatokról, várakozásairól és a bajnoki cím esélyeseiről.


Milyen teszteken vagytok túl, hogyan készültetek a szezon első futamára?

Mint minden évben, idén is rengeteget teszteltünk az idei nyitóra. Túl vagyunk egy három napos tesztsorozaton, ami Pécs környékén volt, most pedig épp egy 80 km-es tesztet hajtottunk végre. Mindenképpen eredményesnek ítéljük ezeket a tesztnapokat, sikerült stabilizálnunk az új gumikat, és tizedmásodperceket tudtunk javulni az új autóval. Persze igazán csak a versenyen látszik majd, hogyan értékelhetjük ezeket az adatokat.


Akkor mondhatjuk, hogy megtaláltátok az autó ideális beállításait?

Gyakorlatilag mindig is megvoltak az ideális beállításaink, hiszen minden esetben nagyon-nagyon minimálisan próbálunk csak eltérni az alapbeállításoktól. Az autót optimálisnak érezzük, amely szinte majdnem megegyezik a tavalyi kazincbarcikai járművünkkel.

A tavalyi győzelmetek után bizonyára nagyon sokan várnak tőletek 2011-ben is ilyen szép eredményt. Hogy érzed, emiatt nagyobb rajtatok a nyomás? Milyen érzésekkel vágtok neki a szezonnak?

Valóban nagy az elvárás velünk szemben a tavalyi bajnoki cím után, de persze nagyon jó érzés a sok barát, és szurkoló jelenléte. Viszont a tavalyi győzelem azzal is jár, hogy az ellenfelek mind minket szeretnének legyőzni, nálunk akar gyorsabb lenni. De reménykedünk benne, hogy idén is az elsők között tudunk lenni minden futamon, ahogy tavaly is.

Milyen versenyre számítasz Egerben?

Jó ízű, izgalmas versenyt várok. Úgy gondolom, hogy idén még többen leszünk versenyben a végső győzelemért. Míg tavaly 3-4-en voltunk az elsőségre esélyesek, idén ez még egy-két fővel, például Bútor Robival és a szintén Hell Racing Team-es Kazár Mikivel is bővülhet, úgyhogy még több izgalomra lehet számítani. Sok sikert kívánok minden versenytársamnak, kívánom, hogy jó autója legyen mindenkinek és azt, hogy a gyorsaság döntse el ki a legjobb, ne a szerencse!

0 Tovább

Portugál-rali, ugratók

Ha nem is olyan mennyiségben mint Finnországban, a portugáliai pályákon is voltak ugratók.

Az alábbi videón érdemes megfigyelni, hogy az új WRC-k mennyire stabilak, szinte mindegyik landolás tökéletes. Ez lehet az egyik oka, hogy többnyire jobb idők születtek a versenyen, mint tavaly a kétliteres WRC-kkel - a meglepő adatok elemzése hamarosan következik.


0 Tovább

[origo] rali

blogavatar

Por, sár, murva, kavics, jég... WRC, IRC, magyar rali... Az [origo] autó rovatának raliblogja Bertalan Miklós szakíró szerkesztésében.

Utolsó kommentek