Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bútor vezet Egerben, ifj. Tóth kiesett

Az Eger-rali első napján sokan estek ki az élmezőnyből, a versenynap jelentős késéssel ért véget.

Ifj. Tóth nagyott esett, remélhetőleg a következő futamra újjáépül a Peugeot

A futam egy nagyon gyors pályával kezdődött, amelyen a turbós autók előnyben voltak az S2000-esekkel szemben. Aschenbrenner nyerte a szakaszt, Botka és Bútor előtt, de hozzá kell tenni, hogy nagyon szoros eredmények születtek a rövid gyorsaságin, alig néhány tizedmásodperc választotta el a versenyzőket.

A következő, hosszabb szakaszon ifj. Tóthék kiestek, lecsúsztak az útról, a Peugeot 207 megakadt egy kőben, és alaposan összetörött. Mivel a kocsi elállta a következő versenyzők útját, többen megállapított időt kaptak. A leggyorsabb ismét Asi volt, aki ekkor 4,4 másodperccel vezetett Bútor előtt, a harmadik helyen Hideg állt.

A szlovák bajnokságban még értékelik a WRC-ket, még mindig ezek az autók a leggyorsabbak

Az első szervizelési lehetőség után újra a gyors egerszalóki pályán száguldott végig a mezőny, Asi-Bútor-Botka sorrendben, ám a bajnok pilóta autójában elromlott a szervókormány, ezért komoly megpróbáltatások vártak rá a 25,6 km-es másik gyorsaságin. Ott Bútor futotta a legjobb időt Kazár és Herczig előtt, előbbiek átvették összetettben a vezetést. Spitzmüller autójában elromlott a váltó, ki kellett állniuk.

Ekkor már több mint egy órás csúszásban volt a verseny a balesetek, illetve egy bozóttűz miatt, a harmadik kör előtt félő volt, hogy rásötétedik a mezőnyre. Az ötödik gyorsaságit a megjavított autóval Aschenbrenner nyerte, ezzel visszavette a második helyet Kazártól. Az utolsó pálya rajtja sokáig állt, mivel egy ittas nézőhöz be kellett mennie a mentőautónak, így szürkületben indultak el az autók. Bútor, Kazár, Asi sorrend született az élen, és egyben ez lett a nap végi sorrend is.

Hat gyorsasági után Bútor áll az élen

Az Eger-ralin indult a szlovák mezőny is, komoly autókkal, több WRC-vel is színesítették a napot. Közöttük egyelőre ifj. Béres a leggyorsabb, aki abszolút értékelésben is vezeti a futamot a Fabia WRC-vel.

Az Eger-rali állása az első nap után:

1. Bútor/Bacigál Peugeot 207 S2000
44:00,4
2. Kazár/Percze Mitsubishi Lancer Evo IX
+13,7
3. Asi/Pikó Mitsubishi Lancer Evo IX +14,2
4. Herczig/Benics Skoda Fabia S2000
+26,2
5. Hadik/Juhász Subaru Impreza STi
+33,4
6. Balogh/Holczer
Mitsubishi Lancer Evo IX +45,8
0 Tovább

Egerben indul a hazai bajnokság

Hétvégén Egerben indul a magyar rali-bajnokság. Igen erős mezőny várható, és persze hatalmas csata az S2000-es és a turbós autók között az abszolút győzelemért.

Idén többen is trónfosztásra készülnek, Asi pedig címvédésre

2011-ben a tervek szerint hat futamot rendeznek, négyet aszfalton, kettőt pedig murván. A két utolsó verseny igazán különlegesnek ígérkezik: az egyik a helyszíne miatt (Arad), a szezonzáró Mecsek-rali pedig IRC futam is lesz egyben, a magyar bajnokságba pedig 1,5-ös szorzóval számít majd.

Ahogy a korábbi években, 2011-ben is az Eger-környéki pályákon indul a hazai pontvadászat. A szövetségben, illetve a szakágban történt változások rányomták a bélyegét az első futamra való készülődésre, de ha egyelőre ideiglenesen is, megoldódtak a problémák, és semmi akadálya a hétvégi versenynek.

A pályák a korábbi esztendőkből ismerősek, szinte az egész mezőny kívülről fújja őket. Nehezítést a tél folyamán tönkrement részek jelenthetnek, egyes helyeken a szerencse dönti majd el, hogy ki tud átkelni defekt nélkül a kátyús részeken. A legtöbb gyorsasági igen tempós, tulajdonképpen az egyiken van egy erdei rész amely szűk és kanyargós, a többi helyen gumilassítók fogják a sebességet csökkenteni. A két nap során 11 gyorsasági szerepel a programban.

A legtöbb hazai élpilóta részt vesz a szezonnyitón. A címvédő Aschenbrenner maradt a Mitsubishi Lancer Evo IX-esnél, amely megkapta a legújabb R4-es fejlesztéseket, így kicsit könnyebb és jobban vezethető a korábbinál. Többen is megpróbálják el- illetve visszahódítani a bajnoki címet tőle: ifj. Tóth tavaly a második helyen végzett, idén teljes szezont fut a Peugeot 207 S2000 legújabb verziójával. Hozzá hasonlóan korábbi bajnok Herczig, aki új navigátorral, Benics Kálmánnal, de a 2010-ben megszokott Skoda Fabiával száll ismét csatába a tavalyi szerencsétlen szezon után.

Bútor Róbert is S2000-es autóra váltott, az egy verseny erejéig kipróbált gép megtetszett neki, így egy Janikáéhoz hasonló Peugeot-val, és Igor Bacigállal vág neki az évnek. A tavalyi szezonzárót nyerő Kakuszi testvérpár maradt a Fiesta S2000-nél. A turbós összkerekes gépek közül még nem tudni, hogy ki indul az elitnek számító 2-es kategóriában (S2000-es és R4-es kocsik), és ki a 3-asban (ez a korábbi N4-nek felel meg), mivel az új homologizáció épp a gépátvétel napján, április 1-én jön ki.

Akárhogy is alakul, lesz egy nagy visszatérő, Spitzmüller Csaba, aki egy angol építésű Evo X-essel indul. A ketegóriában a megszokott módon igen népes a mezőny, a korábbi esztendőkhöz hasonlóan tucatnyi pilóta esélyes a dobogóra, akár az abszolút értékelésben is. Hideg és Botka immár egy csapatban lesznek, Hadik maradt a Subarunál, de újabb modellre cserélte a régit, Kazár pedig Percze Nándorral indul idén. Ezzel el is érkeztünk a legnagyobb hiányzóhoz: Turi Tamásnak, a korábbi abszolút bajnoknak egyelőre nem állt össze a költségvetése, így az Eger-ralit biztosan kihagyja. A továbbiakban valószínűleg ő is csatlakozik a mezőnyhöz, Holczer navigálása mellett. Turán sem indul, de ő igazoltan lesz távol, hiszen ő 2011-ben az SWRC küzdelmeiben vesz részt.

Az ORB mezőnybe majdnem száz nevezés érkezett, és mivel a futam egyben a szlovák bajnokság nyitánya is, ismét összemérhetik tudásukat a két ország párosai. Náluk továbbra is indulhatnak a WRC-k, így az N-es Mitsubishivel rajtoló Pechen kívül is lesz mit látni a nézőknek: ifj. Béres és Grzyb Fabia WRC-vel, Melichárek Lancer WRC-vel, Drotár pedig Impreza S12b WRC-vel nevezett.

Ismétlésként az új kategóriák

Az Eger-ralin részt vesz a Historic kategória mellett a Rally2, és az RTE mezőnye is, így a látványosság folyamatos lesz egész hétvégén. A verseny péntek este kezdődik a Dobó téri ünnepélyes rajtceremóniával, és vasárnap délután ér véget.

2 Tovább

[origo] rali

blogavatar

Por, sár, murva, kavics, jég... WRC, IRC, magyar rali... Az [origo] autó rovatának raliblogja Bertalan Miklós szakíró szerkesztésében.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek