Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Andersson kapta a verseny különdíját

A korábbiakhoz hasonlóan idén is minden versenyen különdíjat kap az, aki az adott futamon valamilyen kiemelkedő produkciót nyújt. Az "Abu Dhabi Spirit of the Rally Award" nevű elismerést a Svéd-ralin Per-Gunnar Andersson, illetve szurkolótábora kapta meg.

2010-ben is Andersson érdemelte ki a különdíjat, akkor azért, mert egy S2000-es autóval az abszolút 9. pozícióban zárt

A svéd pilóta néhány hete már lemondott az indulásról, viszont rajongói gyűjtést indítottak, a Facebookon is körbejárt a hír, és végül 400 különböző helyről kapott kisebb-nagyobb adományokat a versenyző. Ennek köszönhetően sikerült rajthoz állnia egy Ford Fiesta WRC-vel, s a csütörtök esti prológ után ő állt a legjobban.

Sajnos a pénteki első gyorsaságin felborult, a harmadikon pedig egy defektet kapott, így a győzelemért nem harcolhatott, pedig több szakaszgyőzelmet is szerzett. Nem adta fel a küzdelmet, és végül Loeb mögött és Räikkönen előtt a hetedik helyen végzett.

A szurkolói támogatásból maradt egy kevés, ezért Andersson már megkezdte a tárgyalásokat az M-Sporttal, a májusi, Szardínia-ralin való indulásról.

0 Tovább

Tarolt a Ford, Hirvonen nyerte a Svéd-ralit

Nem volt könnyű a Svéd-ralit két nap után vezető Mikko Hirvonen helyzete, hiszen a vasárnapi szakaszokon neki kellett elsőként indulni, így rá hárult az úttakarító szerepe. Pénteken ugyanebben a helyzetben Loeb pórul járt, mivel éjjel friss jó esett, és abban nagy hátrány az első rajtpozíció, Hirvonen viszont szerencsés volt: -28 fokos hideg fogadta vasárnap reggel a mezőnyt, és ebben az időben nemhogy hátrányt nem jelentett elsőnek rajtolni, hanem kifejezetten előny volt, a porhó miatt. Ő még jó látási körülmények között autózhatott, az utána indulók viszont helyenként csak keresték, hogy merre is van az út.

2010 után 2011-ben is Hirvonen győzelmével indult a rali-vb. A Ford párosai elfoglalták az egész dobogót, rég fordult ilyen elő

Ennek köszönhető, hogy a Ford gyári pilótája megnyerte az első gyorsaságit – mely egyben első idei szakaszgyőzelme volt -, Østberg, és Petter Solberg előtt. Latvala az egyik kanyarban nekiment a hófalnak, emiatt a Fiesta WRC elveszítette az első lökhárítóját, és még a szélvédője is berepedt. Az ebből fakadó időveszteség miatt Ogier átvette a finntől az összetettbeli negyedik helyet, pedig defekttel ért a célba, igaz, csak a pálya legvégén eresztett le az abroncs. Andersson egy negyedik idővel visszaelőzte Räikkönent, és feljött Loeb mögé a hetedik helyre.

Következett a rövid Gustavfors nevű pálya, ahol újra Hirvonen volt a leggyorsabb, és tovább növelte előnyét Østberg előtt. A négy kilométeres gyorsaságin nem történt helycsere, viszont minden páros alaposan betanulta a kanyarokat, mivel már a futamot záró Power Stage-re készültek. Idei újítás, hogy minden verseny utolsó szakaszán bónuszpontokat kapnak a legjobbak, s mivel az utóbbi esztendőkben is volt rá példa hogy egy ponton múlt a vb-cím sorsa, nagy volt a versenyzők motivációja.

Az első kör utolsó szakasza a futam egyik leggyorsabbja volt. Hirvonen győzött ismét, s ezzel 13,7 másodpercre növelte fórját az őt szívósan üldöző Østberg előtt. A további dobogóra pályázók közül Solberg egy törött lengéscsillapító, Latvala pedig az átbeszélő hibája miatt veszített néhány másodpercet, így a szervizparkban megjósolhatatlan volt, hogy ők, vagy Ogier állhat-e majd a dobogóra. Loeb a hatodik helyen teljes nyugalomban autózott, se előtte, se mögötte senki, Andersson is növelte előnyét Räikkönen előtt, Al Qassimi és Wilson pedig végleg kiszorították a Sandellt az első tízből.

Régen zárt ilyen peches hétvégét Loeb, szinte minden napra jutott neki valamilyen kaland. A 10 megszerzett pont ehhez képest nem rossz

A délutáni körre romlottak a pályák, megjelentek a nyomvályúk, ezért Hirvonen helyzete már nem volt annyira rózsás. Kapott is 5 másodpercet a végsőkig harcoló Østbergtől, de ő még ugyanennyit a megjavított autóval szárnyaló Latvalától, a többiek csak utánuk következtek. Solberg autója az új lengéscsillapítókkal nem volt az igazi, a norvég a harmadikról az ötödik helyre esett vissza. Loeb pedig már egyáltalán nem erőltette, bevallotta, hogy a Power Stage-re spórol a gumikkal, hátha ott begyűjthet pár pontot.

Addig azonban még le kellett tudni újra a Rammen nevű szakaszt, ahol ismét Latvala nyert, és Østberg újra faragott Hirvonennel szembeni hártányából, amely mindössze 4,9 másodpercre olvadt. A harmadik helyért csatázók közül ezúttal Ogier hibázott egy kisebbet – nekiment a hófalnak -, így Latvala és Solberg is visszaelőzték.

Következett a nagy finálé, az utolsó négy kilométeres pálya, melyen az élmezőny fordított sorrendben indult, élő televíziós közvetítés mellett. Többen is szerették volna megcsípni a három extra pontot, talán a kissé csalódott Andersson a leginkább, ám ő csak a negyedik időt érte el. Előbb Loeb vette át a vezetést, majd Ogier faragott még 0,3 másodpercet csapattársa idejéből, Latvalaé lett a harmadik hely. Solberg érthetetlenül lassan ment a pályán, majd rövidesen kiderült, hogy nem is ő vezeti a DS3 WRC-t, hanem navigátora, Chris Patterson. A szabályok engedik a helycserét, melynek oka az volt, hogy Solberg jogosítványát bevonta a svéd rendőrség még egy pénteki gyorshajtásért, és a 48 órás türelmi idő épp az utolsó szakasz előtt járt le, onnantól Solberg nem vezethetett az ország területén. Patterson szép lassan végigterelte az autót a pályán, minden kockázat nélkül, a biztos célbaérést szem előtt tartva – az időeredmény az utolsó helyhez volt elég, de a lényeg hogy célba értek. Østberg és Hirvonen leginkább egymásra figyeltek, mind a ketten biztonságosan teljesítették a távot, kettejük között nem történt változás.

Kis híja volt, hogy Loeb az utolsó gyorsasági után essen ki. Autója nem indult be a beíró után, és mivel egy kisebb emelkedő volt előttük (a szöges gumikkal még sík úton is nehéz eltolni egy WRC-t), esély sem volt arra, hogy a pilóta és a navigátor megtolják annyira, hogy beinduljon. Telefonálgatás, biztosíték-ellenőrzés vette kezdetét, végül a megoldást az éppen megérkező Patterson/Solberg felállásban érkező duó nyújtotta: a szabályok szerint az utat elálló autót a következő páros továbbsegítheti, így az egyik DS3 WRC megtolta a másikat, és mindenki boldogan haladhatott tovább a céldobogó felé.

Szinte hibátlan vezetéssel, feledtetve tavaly év végi rosszabb formáját, Mikko Hirvonen 2010 után ismét megnyerte a Svéd-ralit. Østberg fantasztikus teljesítményt nyújtva lett a második, megelőzve a remek hajrát produkáló Latvalát, így nagyon hosszú idő után három Ford került a dobogóra. A mindössze második Svéd-raliját teljesítő Ogier a negyedik helyen futott be, a Solberg/Patterson koprodukció végül az ötödik, a peches versenyt záró Loeb pedig a hatodik lett. Andersson, aki könnyen a dobogóra is állhatott volna, a hetedik pozícióban zárt, a remek teljesítményt nyújtó és összeszedett Räikkönen előtt. Wilson és Al Qassimi tették még szebbé saját maguk, no meg a Ford napját az utolsó pontszerző helyekkel.

A szériaautók mezőnyében megtartotta vezető helyét a cseh ifjú, Semerád. Az ukrán Protasov mögé a perui Fuchs jött fel, teljessé téve a kategóriában a Mitsubishi-sikert.

A mindössze 20 esztendős Semerád nyerte a PWRC értékelést egy Lancer Evo IX volánja mögött


A tabellát értelemszerűen Hirvonen vezeti, a gyártók között pedig villámrajtot vett a Ford. Az első 2011-es futam nagyjából azt hozta, amit előzetesen várni lehetett: az esélyek kiegyenlítődését, a skandináv pilóták uralmát, és a tizedmásodpercekért folyó küzdelmet. A Citroën és a Ford is büszke lehet, hiszen vadonatúj autóik apróbb problémákat leszámítva nagyon jól működtek az első éles bevetésen. Az igazi erőviszonyok egy havas verseny után még nem látszanak tisztán, arra még néhány futamot várni kell. Legközelebb március első hétvégéjén, Mexikóban rendeznek vb-futamon, murván.

A Svéd-rali végeredménye:

1. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC 3:23:56,6
2. Østberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC +6,5
3. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +34,0
4. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC +47,7
5. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC +1:31,2
6. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +2:30,3
7. Andersson/Axelsso Ford Fiesta RS WRC +6:22,0
8. Räikkönen/Lindström Citroën DS3 WRC +7:02,3
9. Wilson/Martin Ford Fiesta RS WRC +10:11,5
10. Al Qassimi/Orr Ford Fiesta RS WRC +10:31,1

PWRC:

1. Semerád/Ernst Mitsubishi Lancer Evo IX 3:46:59,8
2. Protasov/Aftanaziv Mitsubishi Lancer Evo X +5:17,3
3. Fuchs/Garcia Mitsubishi Lancer Evo X +6:44,1

A világbajnokság állása:

1. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC 25
2. Østberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC 18
3. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC 16
4. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC 15
5. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC 10
6. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC 10
7. Andersson/Axelsso Ford Fiesta RS WRC 6
8. Räikkönen/Lindström Citroën DS3 WRC 4
9. Wilson/Martin Ford Fiesta RS WRC 2
10. Al Qassimi/Orr Ford Fiesta RS WRC 1

Gyártók:

1. Ford Abu Dhabi World Rally Team 40
2. Citroën Total World Rally Team 22
3. M-Sport Stobart Ford Rally Team 18
4. Ice 1 Racing 8
5. Team Abu Dhabi 6
6. FERM Power Tools World Rally Team 4
7. Monster World Rally Team 2
8. Munchis Ford World Rally Team 0

PWRC:

1. Semerád/Ernst Mitsubishi Lancer Evo IX 25
2. Protasov/Aftanaziv Mitsubishi Lancer Evo X 18
3. Fuchs/Garcia Mitsubishi Lancer Evo X 15
0 Tovább

Svédországban a helyzet fokozódik

A Svéd-rali első teljes napja után a meglepetésember, Mads Østberg vezetett, ám számolnia kellett azzal, hogy szombaton ő takarítja az utat majd, így nehéz dolga lesz. Abban bízott, hogy éjjel nem esik friss hó, így nem jár majd úgy mint Loeb, aki pénteken - főleg délelőtt - csak csúszkált, és nagyon sokat kapott a többiektől.

Bár Latvala csak a negyedik helyen kezdi majd a zárónapot, hátránya mindössze 10 másodperc, így remek esélyekkel indul

Többeket megbüntettek különböző kihágásokért: négy pilótát - köztük Petter Solberget és Kimi Räikkönent - gyorshajtáson kaptak, mindannyian megúszták pénzbírsággal. (Solberg fizette a legtöbbet, 80 km/óra helyett 112-vel hajtott, 800 eurója bánta az esetet). Rosszabbul járt két másik páros, akiket a szabályosnál könnyebb felnik miatt kizártak, egyikük a PWRC értékelés második helyén álló Flodin volt.

Az első gyorsaságin Loeb megpróbálta, hogy ha apait-anyait belead, mennyit tud hozni a többieken. Igyekezete arra elég volt, hogy megszerezze első idei szakaszgyőzelmét, de csak egy tizeddel verte Petter Solberget és alig két másodperccel a gyári Fordokat, ez pedig majd' háromperces hátrányból indulva nem elég. Az igen előkelő helyen éjszakázó Stobart csapat (Østberg volt az első, Henning Solberg az ötödik, tehát a gyártók képzeletbeli értékelését ők vezették) nem szerepelt túl jól: az elsőnek induló fiatalabbik norvég hatodik időt ért el, Henning pedig felborult, és kiesett a versenyből.

Úgy tűnt, Østberg percei meg vannak számlálva az élen, mivel Hirvonen nagyon jött fel rá, és Petter Solberg is remekül ment. A privátként induló Citroën-pilóta első időt futott a Sagen nevű szakaszon (számára is ez volt az első), amely Grönholm kedvenc pályája. A Fiesta WRC-s armada követte, míg Loeb hibázott egy kisebbet, és csak a hatodik időt érte el Ogier előtt. A következő szakaszon Solberg elvesztette azt, amit az előzőn megnyert: egy percet késett az időellenőrzőből, ezért pedig 10 másodperc büntetés járt. A pénteken balszerencsés Andersson nyerte a gyorsaságit, nyomában Solberggel és Latvalával, Loeb ismét lemaradt kicsit, ezúttal egy defekt miatt. Hirvonen közben már 0,4 másodpercre közelítette meg a férfiasan küzdő Østberget.

A déli pihenő előtt még egy 16 kilométeres gyorsasági volt hátra, ahol megtörtént a helycsere. Ismét Solberg futotta a legjobb időt, s ezzel kezdett izgalmassá válni az állás: Hirvonen mindössze három tizeddel vezetett Østberg előtt, Solberg a büntetései ellenére is a harmadik helyen állt, míg Latvala, aki szintén egyre inkább belejött az új autó kormányzásába, szorosan a norvég mögött a negyedik pozícióban következett. Ogier és Loeb csak utánuk, míg a hetedik hely már Anderssoné volt, ő az S2000-es Fabiával autózó Sandellt előzte meg. Räikkönen fordult a kilencedik helyen, mögötte a PWRC éllovasa, Grøndal érkezett.

Ogier szívósan tartja magát az ötödik helyen, egy jó hajrával felférhet a dobogóra

Reggel az első pályán Loeb volt a legjobb, délután szintén ő nyerte a nyitányt, méghozzá nem is kevéssel: 15 kilométeren több mint hat másodpercet adott Latvalának és Ogiernek, a többieknek meg még többet. Különösen Østberg maradt le nagyon, aki arra panaszkodott, hogy napközben a svéd bajnoki futam mezőnye tönkretette a pályákat, egy nyomvonalon lehetett csak menni. Igen ám, de az ott induló kocsik (köztük néhány régebbi WRC) nagyobbak, így a mostani topautók, nehezen tudtak a számukra túl széles nyomtávon közlekedni.

A világbajnok a következő szakaszon tovább faragta hátrányát, amely egy újabb részsiker ellenére is még két perc feletti volt. Annak ellenére sikerült a bravúr, hogy utolérte, és meg is előzte a megforgó Sandellt. Hirvonen közben próbálta növelni az előnyét, hiszen már gondolnia kellett arra, hogy ha az élen áll a nap végén, vasárnap ő takarítja az utat. Az igyekezet egy megpördüléshez vezetett, amely 20 másodpercbe került, így éppen hogy nem vette vissza Østberg a vezetést.

Tovább folytatódott a Citroën-show: ezúttal Ogier nyert Loeb előtt, Räikkönen pedig egy ötödik idővel bizonyította, hogy helye van a rali-vb-n. Andersson autójában elromlott a kormányszervó (ugyanez korábban megtörtént Wilson és Henning Solberg Fiesta WRC-jében is), ezért a svéd a nyolcadik helyre esett vissza.

Az utolsó erdei szakasz utáni állás határozta meg a vasárnapi rajtsorrendet, így nem volt meglepő, hogy többen is a taktikázást választották: Petter Solberg és Latvala is lassítottak a cél előtt, nehogy véletlenül megelőzzék Hirvonent és Østberget. Loebnek és Ogiernek muszáj volt sietniük, így ismét ők érték el a legjobb időt.

Estére visszatért a mezőny Karstadba, ahol újra teljesítették a csütörtök este már kipróbált szuperspeciált. Csupán tizednyi különbségek voltak az élmezőny tagjai között, mindenesetre lélektanilag fontos lehet, hogy Solberg neve mellé került a legjobb idő.

A Svéd-rali zárónapja előtt a gyorsaságit még nem nyerő Hirvonen vezet hét másodperccel Østberg, nyolccal Solberg, tízzel Latvala előtt, és Ogier lemaradása is mindössze 15 szekundum. Alighanem közülük kerül majd ki a győztes, mivel a hatodik Loeb hátránya már jelentős. A remek napot záró Räikkönen (negyedik időt is futott) a hetedik, Andersson, Sandell és Wilson férnek még az első tízbe. Ken Block csak a 14. helyen áll, az egyik szakaszon csak a nézők segítsgével tudta autóját kiszabadítani a hó fogságából, számára most tényleg előbbre való a látvány, mint az eredmény.

A PWRC kategóriát péntek este még három Subaru vezette, szombatra viszont három Mitsubishi került az élre. Az éllovas Flodin motorja feladta a szolgálatot, így a cseh Semerád vezet az ukrán Protasov és Gorban előtt - egyelőre tehát nincs skandináv a dobogón.

A Jégember felnőtt a mezőnyhöz, a délutáni gyorsokon teljesen egyenrangú ellenfele volt az élmezőnynek

Vasárnapra hat gyorsasági maradt, hogy eldőljön, ki nyeri a szezonnyitót. Izgalmakban nem lesz hiány, különösen, hogy az utolsó, Gustavfors nevű szakaszon debütál egy idei újítás: aki a 4,16 km-es pályán a leggyorsabb lesz, három bónuszpontot kap, a második kettőt, a harmadik pedig egyet.

A Svéd-rali állása a második nap után:

1. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC 2:34:56,1
2. Østberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC +7,4
3. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC +8,9
4. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +10,9
5. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC +15,8
6. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +1:42,1
7. Räikkönen/Lindström Citroën DS3 WRC +5:05,5
8. Andersson/Axelsson Ford Fiesta RS WRC +5:30,7
9. Sandell/Parmander Skoda Fabia S2000 +7:44,8
10. Wilson/Martin Ford Fiesta RS WRC +7:46,2


PWRC:

1. Semerád/Ernst Mitsubishi Lancer Evo IX 2:51:16,0
2. Protasov/Aftanaziv Mitsubishi Lancer Evo X +4:32,7
3. Gorban/Leonov Mitsubishi Lancer Evo IX +6:08,7
0 Tovább

Loeb szenved, Østberg szárnyal

A csütörtök esti szuperspeciál után péntek reggel már igazi, erdei, havas-jeges körülmények között, -15 fokos hidegben folytatódott a Svéd-rali. Mivel éjjel friss hó esett a pályákra, a világbajnoki cím védőjeként elsőnek rajtoló Loeb nem számíthatott sok jóra: rá hárult a csaknem szűz hó letakarítása a jégről.

A nap sztárja Østberg: tavaly időnként egy régebbi Subaru WRC-vel is kitűnő időket autózott, idén pedig vezeti a versenyt

Ebből következően arra talán számított a francia, hogy Hirvonen és Latvala sokkal gyorsabbak lesznek nála, de az még alighanem őt is meglepte, hogy Østberg futotta a legjobb időt, és hogy Petter Solberg és Ogier mellett még a Super 2000-es Skodával induló Sandell is megelőzte.

Volt még valaki, akire illett odafigyelni. Per-Gunnar Andersson nagy valószínűséggel álmatlanul töltötte az éjszakát, hiszen ritkán történik meg az emberrel, hogy az első szakasz után vezeti hazája rali-vb futamát, pláne úgy, hogy az indulásra nem is volt meg az egész pénze, szurkolói adakozásból egészült ki az összeg. A szuperspeciál után már a futamgyőzelem lehetőségéről nyilatkozott a svéd, az első gyorsaságin azonban hibázott, és felborult a Fiesta WRC-vel. Bár az autónak nem esett baja, egy percbe került a piruett.

Hogy mennyire kár volt érte, az a második gyorsaságin bizonyosodott be, hiszen Andersson első időt futott, a szárnyaló Østberg előtt. Ogier érkezett utánuk, s ez azt mutatta, hogy egyrészt a DS3 WRC is jól sikerült, másrészt hogy immár a hóban is két Sébastiennel kell megmegküzdeni annak, aki győzni szeretne. Mindkét gyári Ford kissé megtépázva érkezett a beíróba, de sem Hirvonen, sem Latvala nem veszített sok időt a hófallal való közelebbi ismerkedés miatt. Matthew Wilson viszont még önmagához képest sem futott túl jó időt, mivel elromlott a kormányszervója.

Az első kör utolsó szakasza a Svédországban kezdődő és végződő, de norvég területen kígyózó Lovhaugen nevű gyorsasági volt. A hazai pálya előnye a raliban is fokozottan érvényesül, bizonyíték erre az, hogy az első három helyen norvég pilóták érkeztek. Østberg szakaszgyőzelme ekkor már nem is volt meglepetés, mint ahogy az egyre inkább bemelegedő Henning Solberg második pozíciója sem, de az, hogy a szívómotoros Skodával versenyző Brynildsen lett a harmadik, azért mindenképpen figyelemre méltó. A S2000-es kocsik egyébként nagyon éltek itt: Sandell 5., az ír Breen pedig 7. időt ért el. P-G Andersson talán még reménykedett abban, hogy feljöhet az élmezőnyre, de egy defekt végképp szertefoszlatta álmait, közel három percig tartott a kerékcsere.

A nap felénél Østberg előnye már 24 másodperc volt Hirvonen, és 45 Petter Solberg előtt. Latvala következett utánuk, a további sorrend pedig Sandell, H. Solberg, Brynildsen volt, Ogier és Loeb csak a 8-9. helyen álltak. A világbajnok a szervizparkban elmondta, hogy ezúttal különösen nagy hátrányban van rajtpozíciója miatt, mivel annyi friss hó esett, hogy az abroncsaiban lévő szög nem találkozik a jéggel, így alig tud lassítani és kanyarodni.

Egyelőre Petter Solberg a legjobb Citroën-pilóta, jó esélye van, hogy a dobogón zárja a Svéd-ralit

Mivel délután ugyanazon a pályákon hajtott végig a mezőny mint délelőtt, a feltételek kiegyenlítődésére lehetett számítani. Ehhez képest a Vargasen nevű szakaszt holtversenyben nyerte Østberg és Andersson, viszont lényegesen kisebb különbségek alakultak ki, mint reggel. Ezen a pályán van a híres Colin's Crest, amely nem más, mint egy nagy ugrató, melyet a néhai Colin McRae-ről neveztek el. Itt évről-évre lemérik, hogy ki repül a legmesszebbre, és a győztes különdíjat kap. Idén az egyébként a havas körülményeket még mindig magázó Ken Block volt a győztes, egy 36 méteres ugrással.

A következő pályán megszületett a Citroën DS3 WRC első szakaszgyőzelme, Ogier a többiekkel ellentétben nem kímélte a gumijait, nyomta ahogy tudta, ennek eredménye az első idő. Loeb sem spórolt, ő érkezett csapattársa mögött. Az élmezőny többi tagja óvatosabb volt, mivel helyenként már előkerült a hó és a jég alól a murva, amely folyamatosan tépkedte ki a szögeket az abroncsokból, melyeknek még egy hosszú szakaszt ki kellett bírniuk. Kimi Räikkönen nem volt szerencsés, ő már itt beszedett egy defektet, s emiatt a 10-ről a 12. helyre esett vissza.

Az utolsó szakasz már sötétben zajlott, ahol Latvala is megszerezte idei első részsikerét, Petter Solberg és Hirvonen előtt. Østberget a Fiesta WRC megsérült és emiatt nem igazán jó irányba világító lámpasora lassította, Loeb pedig beszedett egy defektet. Nem állt meg kicserélni a kereket, és jól tette: így alig több mint egy percet veszített.

A futam a PWRC sorozat első állomása, ahol nem meglepő módon a skandináv pilóták vitték a prímet. Grøndal vezet, míg Flodin a második, és az orosz Tagirov a harmadik, mindhárman Subaru Impreza STi-vel versenyeznek.

A Svéd-rali első napja igen érdekes alakult. Az, hogy minden WRC pilóta friss fejlesztésű géppel állhatott rajthoz, esélyt adott olyan versenyzőknek is a bizonyításra, akiknek tavaly erre nem lett volna lehetőségük. A rajtsorrend tovább bolondította az eredményeket, az 1,6-os motor bevezetése pedig közelebb hozta a kisebb kategóriákat - úgy tűnik idén gyakrabban fog megesni, hogy egy-egy S2000-es vagy N4-es autó is pontszerző helyen lesz.

Hirvonen kedvező pozícióból várhatja a folytatást

Østberg nem taktikázott, megtartotta a vezető helyét, így szombaton ő takarítja majd az utakat. (Elképzelhető, hogy a fiatal norvég fejében megfordult, hogy maga elé tessékelje Hirvonent, de ezt a szervizparkban minden bizonnyal egyeztették a Ford-pilóták a csapat vezetőjével.) Sébastien Loeb idén még nem nyert szakaszt, viszont a rali második napján igen kedvező pozícióból rajtolhat, így minden bizonnyal megpróbálja megtörni a skandináv uralmat. Erre nyolc szakasz, és az esti szuperspeciál áll majd rendelkezésére.

 

A Svéd-rali állása az első nap után:

1. Østberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC 1:17:21.2
2. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC +14.8
3. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC +57.4
4. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +1:10.0
5. H. Solberg/Minor Ford Fiesta RS WRC +1:20.3
6. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC +1:21.6
7. Sandell/Parmander Skoda Fabia S2000 +2:35.1
8. Brynildsen/Menkerud Skoda Fabia S2000 +2:43.5
9. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +2:48.4
10. Al Qassimi/Orr Ford Fiesta RS WRC +4:12.4

 

PWRC:

1. Grøndal/Engan Subaru Impreza STi 1:21:51.5
2. Flodin/Bergsten Subaru Impreza STi +22.3
3. Tagirov/Zaversinska Subaru Impreza STi +2:55.2
0 Tovább

Andersson kezdett a legjobban

A csütörtök esti szuperspeciállal megkezdődött a Svéd-rali, illetve a 2011-es rali-világbajnokság.

A rövid és technikás szuperspeciálon párosával indultak a versenyzők, és némi meglepetésre nem Loeb vagy Hirvonen, hanem a helyi P-G Andresson futotta a legjobb időt. Latvala, és a legjobb Citroën-pilóta, Petter Solberg követi, Hirvonen és Loeb szorosan a nyomukban.

Hirvonen jól kezdett, hátránya egy melléváltással együtt is mindössze egy másodperc


Ogier a hetedik, Kimi Räikkönen a tizedik helyezést érte el, utóbbinál két PWRC-s pilóta (Gröndal és Flodin) is gyorsabb volt, míg a délelőtti teszt legjobbja, Henning Solberg majdnem 15 másodpercet kapott, miután megpördult az egyik visszafordítóban.

A rali péntek reggel folytatódik, az első teljes versenynapon hat gyorsasági szerepel a programban.

A Svéd-rali állása a szuperspeciál után:

1. Andersson/Axelsson Ford Fiesta RS WRC 1:39,7
2. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +0,6
3. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC +0,9
4. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC +1,0
5. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +1,1
6. Östberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC +1,6
0 Tovább

[origo] rali

blogavatar

Por, sár, murva, kavics, jég... WRC, IRC, magyar rali... Az [origo] autó rovatának raliblogja Bertalan Miklós szakíró szerkesztésében.

Utolsó kommentek