Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kicsi, de erős SWRC mezőny Mexikóban

Csupán öttagú a Mexikó-rali SWRC mezőnye, de mindannyian esélyesek akár a győzelemre is.

Finnországban, 2010-ben 9. helyezést ért el Hänninen, jópár WRC-t megelőzve

A nyolc fordulóból álló bajnokság első futama a mexikói, a nagy távolság, valamint az ezzel járó költségek miatt csak ennyien állnak rajthoz a kategóriában - igaz az egész versenyre mindössze 25 nevezés érkezett.

Az SWRC értékelés tavalyi harmadikja (nem mellesleg 2009 JWRC bajnoka), a cseh Martin Prokop kapta a legelőkelőbb rajtszámot, és igen neves ellenfelekkel kell majd megküzdenie. Rögtön ott van Nasser Al-Attiyah, aki azon kívül hogy korábbi PWRC győztes, idén megnyerte a Dakart. Talán náluk is nagyobb név az aktuális IRC bajnok, Juho Hänninen, ő még a "régi" WRC-ket is szorongatta néha az S2000-es Skodával, Mexikóban is erre készül.

Al-Attiyah idén már megtett néhány ezer kilométert murván, igaz, nem Fiesta S2000-rel, hanem egy VW Touareggel

Rajtuk kívül a szupertehetségnek kikiáltott észt Ott Tänak, és honfitársa, Karl Kruuda szerepelnek a listán, mindketten bizonyították már, hogy a vb élmezőnyében a helyük.

0 Tovább

A Skoda is beszáll a ringbe

A Mexikó-ralin újabb gyári alakulat indul, bár nem a legnagyobb kategóriában, és félig-meddig álruhában.

Hänninen a Mexikó-rali SWRC értékelésének a legnagyobb esélyese

A Red Bull Skoda néven rajthoz álló csapat teljes gyári támogatást élvez, pilótájuk pedig az IRC 2010-es bajnoka, Juho Hänninen lesz. A csapat másik versenyzője Gassner, aki majd Jordániában indul, a további SWRC futamokon pedig mindketten ott lesznek.

Hänninennel nagyon megerősödik az SWRC mezőny, hiszen a finn murván az egyik legjobb pilóta, és a januári Monte Carlo-ralin bizonyította, hogy aszfalton is felveszi a versenyet a legjobbakkal.

A 2010-es Finn-ralin ő volt a legjobb nem WRC-vel induló pilóta, Kankkunen mögött az abszolút 9. helyen végzett, míg az idei első IRC futamon az első nap után fölényesen vezetett nagynevű társai előtt.

Bár még nincs konkrétum az ügyben, de ha a VW konszern újra WRC-t épít, Hänninen lehet az egyik versenyzőjük.

0 Tovább
123
»

[origo] rali

blogavatar

Por, sár, murva, kavics, jég... WRC, IRC, magyar rali... Az [origo] autó rovatának raliblogja Bertalan Miklós szakíró szerkesztésében.

Utolsó kommentek