A szervezőket illetve a résztvevőket sújtó, szinte hihetetlen pechsorozat után péntek reggel végre elkezdődhetett a Jordán-rali, amely a tervezetthez képest egy nappal megrövidült.

Ogier jó eséllyel indul idei második győzelme felé, ám ehhez Loebnek is lesz még egy-két szava


A másodiknak számító első napon hat szakasz várt a mezőnyre, délelőtt és délután is ugyanaz a három, melyek közül az első kettő rövidebb volt, a harmadik viszont a híres-hírhedt 41 km-es pálya. Különösen azért tűnt nehéznek a feladat, mert a pályabejárást nem a megszokott kocsijaikkal végezték a versenyzők (hiszen azok is az ominózus hajón vesztegeltek), hanem a feladatra egyébként teljesen alkalmatlan bérautókkal.

 

A bajnokság éllovasaként elsőnek rajtoló Hirvonen nem sok jóra számíthatott, hiszen ezen a futamon a szokásosnál is nagyobb hátránya szokott lenni annak, aki takarítja az utat a többiek előtt. Ennek megfelelően nem volt meglepő, hogy a finn csak egy ötödik idővel kezdett, az viszont annál inkább, hogy a közvetlenül utána induló Loeb volt a leggyorsabb. A világbajnok minden tapasztalatát és bátorságát bevetette, így tudta megelőzni Ogiert, Latvalát, és Petter Solberget. A nagy ötös után nem Henning Solberg vagy Østberg következett, hanem Räikkönen, aki még úgy is megelőzte sokkal tapasztaltabb társait, hogy hibázott egy kisebbet.

 

A második pályán a többiek is felbátorodtak. Petter Solberg győzött Ogier és Latvala előtt, utóbbi úgy ért el harmadik időt, hogy a rajt után nem sokkal eltalált egy sziklát. Loeb a negyedik időt futotta, Hirvonen elé pedig Østberg is befért. A 100. futamán induló Henning Solberg fedektet kapott, ennek ellenére tizedre azonos időt futott Räikkönennel.

 

A hosszú gyorsaságin Ogier begyújtotta a rakétákat, és egy legjobb idővel átvette a vezetést a versenyben. Rajta kívül a melegedő DS3 WRC-vel vesződő Solberg, illetve Latvala és Loeb értek el jó időt, a többiek - Hirvonent is beleértve - már nagyon lemaradtak, így a nap felénél az említett négyes állt az élre úgy, hogy egymáshoz képest 10 másodpercen belül álltak. Henning Solberg motorja egy sziklával való találkozás után megsérült, a norvég feladta a futamot.

Jordániában is hozza idei megfontolt, de eredményes autózását Räikkönen. Az első öttel nem veheti fel a versenyt, de a többieknél már gyorsabb


Mivel a szokásos módon a délutáni program megegyezett a délelőttivel, Hirvonen abban reménykedett, hogy első autóként már nem lesz akkora hátrányban a többiekkel szemben mint korábban. Így is történt, de még nála is jobban felszívta magát Latvala, aki Ogier és Loeb előtt nyerte az első szakaszt. A következőn duplázott a fiatal finn, bár hozzá kell tenni hogy az éllovasok nagy része már az utolsó, hosszú pályára tartogatta erejét (és gumiját), és elkezdődött a "matek" is, hogy ki hogyan jár jól, érdemes-e a többieket előbbre tessékelni.

 

Az utolsó, hosszú gyorsaságin Hirvonen volt az egyik, akinek semmi oka nem lett volna lassítani, viszont 15 km-rel a cél előtt elromlott a szervókormány a Fiesta WRC-ben (idén ez már a sokadik a Fordnál), így ő annak is örült hogy nem esett nagyon vissza. A többiek közül egyedül Ogier ment teljes erőbedobással, csapattársa, Loeb viszont megtréfálta a többieket: féltávnál megállt egy kicsit. Az utána rajtolók látták a világbajnok részidőit, így kénytelenek voltak ők is lassítani ha mögötte akartak maradni összetettben - a végén az egésszel Ogier járt jól, több mint fél perces előnyre tett szert a játék miatt.

 

A Jordán-rali második napja után tehát a két gyári Citroën áll az élen, kérdés hogy Loeb utoléri-e csapattársát, illetve hogy Latvala és Petter Solberg felérnek-e a dobogóra. Az ötödik Hirvonen már nagyon nagy lemaradásban van, egyedül arra kell figyelnie hogy ne hibázzon, normál körülmények között nincs esélye előbbre lépni. A hatodik helyért Räikkönen és Wilson csatáznak, miután Østberg váltóhiba miatt kiesett. Al Quassimi és Villagra következnek utánuk, míg a 10. helyezett az SWRC éllovasa, Al-Attiyah.

 

A katari pilóta külön ligát alkotott a kategórián belül, egyértelműen ő volt a leggyorsabb a nap folyamán. Annak ellenére is két perccel vezet Sousa előtt, hogy az utolsó gyorsaságin a Ford időnként dadogott. Turánék a negyedik helyen állnak, szoros csatában az előttük lévő Kruudával, illetve az egy defekt miatt mögéjük szoruló Gassnerrel. Ahhoz képest hogy ez az első alkalom, hogy murvás felületen is kipróbálhatták a magyarok az S2000-es Fiestát, harmadik időt is futottak, és kis szerencsével a dobogóra is odaérhetnek.

Remekül kezdte a magyar csapat az SWRC-s szereplését, hat gyorsasági után a negyedik helyen állnak


Ehhez nem kell mást tenni, mint a szombati nyolc gyorsaságin hiba nélkül menni. Az összes pálya hosszabb 10 km-nél, így a záró nap nem lesz egyszerű, különösen az élmezőny számára, akik a Power Stage-n ismét a bónuszpontokért küzdenek majd.

 

 

A Jordán-rali állása a második nap után:

1. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC 1:32:53,4
2. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +31,6
3. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +32,1
4. P. Solberg/Patterson
Citroën DS3 WRC +35,3
5. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC +2:30,9
6. Räikkönen/Lindström Citroën DS3 WRC +2:45,8
7. Wilson/Martin Ford Fiesta RS WRC +2:57,8
8. Al Qassimi/Orr Ford Fiesta RS WRC +4:49,7
9. Villagra/Perez-Companc Ford Fiesta RS WRC +4:53,5
10. Al-Attiyah/Bernacchini
Ford Fiesta S2000
+5:19,3
14. Turán/Zsiros Ford Fiesta S2000 +9:02,5

 

SWRC:

1. Al-Attiyah/Bernacchini Ford Fiesta S2000 1:38:12,7
2. Sousa/Costa Ford Fiesta S2000 +1:55,5
3. Kruuda/Järveoja Skoda Fabia S2000 +3:06,8
4. Turán/Zsiros Ford Fiesta S2000 +3:43,2