A csütörtök esti szuperspeciál után péntek reggel már igazi, erdei, havas-jeges körülmények között, -15 fokos hidegben folytatódott a Svéd-rali. Mivel éjjel friss hó esett a pályákra, a világbajnoki cím védőjeként elsőnek rajtoló Loeb nem számíthatott sok jóra: rá hárult a csaknem szűz hó letakarítása a jégről.

A nap sztárja Østberg: tavaly időnként egy régebbi Subaru WRC-vel is kitűnő időket autózott, idén pedig vezeti a versenyt

Ebből következően arra talán számított a francia, hogy Hirvonen és Latvala sokkal gyorsabbak lesznek nála, de az még alighanem őt is meglepte, hogy Østberg futotta a legjobb időt, és hogy Petter Solberg és Ogier mellett még a Super 2000-es Skodával induló Sandell is megelőzte.

Volt még valaki, akire illett odafigyelni. Per-Gunnar Andersson nagy valószínűséggel álmatlanul töltötte az éjszakát, hiszen ritkán történik meg az emberrel, hogy az első szakasz után vezeti hazája rali-vb futamát, pláne úgy, hogy az indulásra nem is volt meg az egész pénze, szurkolói adakozásból egészült ki az összeg. A szuperspeciál után már a futamgyőzelem lehetőségéről nyilatkozott a svéd, az első gyorsaságin azonban hibázott, és felborult a Fiesta WRC-vel. Bár az autónak nem esett baja, egy percbe került a piruett.

Hogy mennyire kár volt érte, az a második gyorsaságin bizonyosodott be, hiszen Andersson első időt futott, a szárnyaló Østberg előtt. Ogier érkezett utánuk, s ez azt mutatta, hogy egyrészt a DS3 WRC is jól sikerült, másrészt hogy immár a hóban is két Sébastiennel kell megmegküzdeni annak, aki győzni szeretne. Mindkét gyári Ford kissé megtépázva érkezett a beíróba, de sem Hirvonen, sem Latvala nem veszített sok időt a hófallal való közelebbi ismerkedés miatt. Matthew Wilson viszont még önmagához képest sem futott túl jó időt, mivel elromlott a kormányszervója.

Az első kör utolsó szakasza a Svédországban kezdődő és végződő, de norvég területen kígyózó Lovhaugen nevű gyorsasági volt. A hazai pálya előnye a raliban is fokozottan érvényesül, bizonyíték erre az, hogy az első három helyen norvég pilóták érkeztek. Østberg szakaszgyőzelme ekkor már nem is volt meglepetés, mint ahogy az egyre inkább bemelegedő Henning Solberg második pozíciója sem, de az, hogy a szívómotoros Skodával versenyző Brynildsen lett a harmadik, azért mindenképpen figyelemre méltó. A S2000-es kocsik egyébként nagyon éltek itt: Sandell 5., az ír Breen pedig 7. időt ért el. P-G Andersson talán még reménykedett abban, hogy feljöhet az élmezőnyre, de egy defekt végképp szertefoszlatta álmait, közel három percig tartott a kerékcsere.

A nap felénél Østberg előnye már 24 másodperc volt Hirvonen, és 45 Petter Solberg előtt. Latvala következett utánuk, a további sorrend pedig Sandell, H. Solberg, Brynildsen volt, Ogier és Loeb csak a 8-9. helyen álltak. A világbajnok a szervizparkban elmondta, hogy ezúttal különösen nagy hátrányban van rajtpozíciója miatt, mivel annyi friss hó esett, hogy az abroncsaiban lévő szög nem találkozik a jéggel, így alig tud lassítani és kanyarodni.

Egyelőre Petter Solberg a legjobb Citroën-pilóta, jó esélye van, hogy a dobogón zárja a Svéd-ralit

Mivel délután ugyanazon a pályákon hajtott végig a mezőny mint délelőtt, a feltételek kiegyenlítődésére lehetett számítani. Ehhez képest a Vargasen nevű szakaszt holtversenyben nyerte Østberg és Andersson, viszont lényegesen kisebb különbségek alakultak ki, mint reggel. Ezen a pályán van a híres Colin's Crest, amely nem más, mint egy nagy ugrató, melyet a néhai Colin McRae-ről neveztek el. Itt évről-évre lemérik, hogy ki repül a legmesszebbre, és a győztes különdíjat kap. Idén az egyébként a havas körülményeket még mindig magázó Ken Block volt a győztes, egy 36 méteres ugrással.

A következő pályán megszületett a Citroën DS3 WRC első szakaszgyőzelme, Ogier a többiekkel ellentétben nem kímélte a gumijait, nyomta ahogy tudta, ennek eredménye az első idő. Loeb sem spórolt, ő érkezett csapattársa mögött. Az élmezőny többi tagja óvatosabb volt, mivel helyenként már előkerült a hó és a jég alól a murva, amely folyamatosan tépkedte ki a szögeket az abroncsokból, melyeknek még egy hosszú szakaszt ki kellett bírniuk. Kimi Räikkönen nem volt szerencsés, ő már itt beszedett egy defektet, s emiatt a 10-ről a 12. helyre esett vissza.

Az utolsó szakasz már sötétben zajlott, ahol Latvala is megszerezte idei első részsikerét, Petter Solberg és Hirvonen előtt. Østberget a Fiesta WRC megsérült és emiatt nem igazán jó irányba világító lámpasora lassította, Loeb pedig beszedett egy defektet. Nem állt meg kicserélni a kereket, és jól tette: így alig több mint egy percet veszített.

A futam a PWRC sorozat első állomása, ahol nem meglepő módon a skandináv pilóták vitték a prímet. Grøndal vezet, míg Flodin a második, és az orosz Tagirov a harmadik, mindhárman Subaru Impreza STi-vel versenyeznek.

A Svéd-rali első napja igen érdekes alakult. Az, hogy minden WRC pilóta friss fejlesztésű géppel állhatott rajthoz, esélyt adott olyan versenyzőknek is a bizonyításra, akiknek tavaly erre nem lett volna lehetőségük. A rajtsorrend tovább bolondította az eredményeket, az 1,6-os motor bevezetése pedig közelebb hozta a kisebb kategóriákat - úgy tűnik idén gyakrabban fog megesni, hogy egy-egy S2000-es vagy N4-es autó is pontszerző helyen lesz.

Hirvonen kedvező pozícióból várhatja a folytatást

Østberg nem taktikázott, megtartotta a vezető helyét, így szombaton ő takarítja majd az utakat. (Elképzelhető, hogy a fiatal norvég fejében megfordult, hogy maga elé tessékelje Hirvonent, de ezt a szervizparkban minden bizonnyal egyeztették a Ford-pilóták a csapat vezetőjével.) Sébastien Loeb idén még nem nyert szakaszt, viszont a rali második napján igen kedvező pozícióból rajtolhat, így minden bizonnyal megpróbálja megtörni a skandináv uralmat. Erre nyolc szakasz, és az esti szuperspeciál áll majd rendelkezésére.

 

A Svéd-rali állása az első nap után:

1. Østberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC 1:17:21.2
2. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC +14.8
3. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC +57.4
4. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +1:10.0
5. H. Solberg/Minor Ford Fiesta RS WRC +1:20.3
6. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC +1:21.6
7. Sandell/Parmander Skoda Fabia S2000 +2:35.1
8. Brynildsen/Menkerud Skoda Fabia S2000 +2:43.5
9. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +2:48.4
10. Al Qassimi/Orr Ford Fiesta RS WRC +4:12.4

 

PWRC:

1. Grøndal/Engan Subaru Impreza STi 1:21:51.5
2. Flodin/Bergsten Subaru Impreza STi +22.3
3. Tagirov/Zaversinska Subaru Impreza STi +2:55.2