Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A bukmékereknél továbbra is Loeb a favorit

Bár a Svéd-ralin - főleg az első napi rajtpozíciója, és egy defekt miatt - csak a hatodik helyen végzett Sébastien Loeb, a fogadóirodák szerint továbbra is ő a 2011-es vb-cím első számú várományosa.

A látszat néha csal: Loeb igenis gyors volt Svédországban, a második napot például ő nyerte

Aki a címvédőre fogad, a feltett tét kétszeresét kapja vissza - amennyiben bejön a tippje. A "bukik" spekulációi szerint Hirvonen a második legnagyobb esélyes (az ő győzelme háromszoros pénzt fizetne), utánuk Ogier (4,5-ös szorzó), és Latvala következik (5).

A bátrabbak tehetnek Petter Solberg második világbajnoki címére, mellyel igen jól lehet keresni, ugyanis 14-szeresen fizetne a norvég sikere. Vele nagyjából véget is ér a reálisan számításba vehető pilóták névsora, bár a többiek is szereplnek a listán.

Østberg 31, Wilson és Block 101, Räikkönen pedig 151-szeres szorzót kapott, valamint lehet fogadni a még be sem mutatkozott, és a futamok jó részét kihagyó Mini csapat két versenyzőjére, Meeke-re és Sordóra is, 501-szeres pénzért.

0 Tovább

Az új WRC-ket nehezebb vezetni

1997 óta a ralizás csúcsát a WRC-k jelentik. 14 szezonon át nagyjából változatlan volt a felállás: kétliteres turbós motor 34 mm-es szűkítővel, összkerékhajtás, legalább négyméteres karosszéria - ezek voltak a főbb megkötések.

Tavaly még ez volt a csúcskategória, idén már csak legenda

Persze Carlos Sainz 1997-es Escort WRC-je és Mikko Hirvonen 2010-es Focus WRC-je nem sok hasonlóságot mutatnak egymással, sokat fejlődött a technika a több mint egy évtized alatt. Különböző okok miatt az utóbbi esztendőkre mindössze két gyártó maradt a porondon: a Citroen és a Ford. És mivel ők mindketten csaknem tökélyre fejlesztették autóikat, egy újonnan beszálló konstruktőrnek vajmi kevés esélye lett volna felvenni a versenyt velük, azért pedig kevesen alapítanak gyári ralicsapatot, hogy csak harmadikak legyenek.

Ezt felismerte a nemzetközi szövetség, és 2011-re új szabályokat alkotott. Az idei előírások szerint 1,6 literes motorok hajtják a kevesebb technikai különlegességgel rendelkező, és ezáltal jóval alacsonyabb költséggel üzemeltethető autókat. (Az intézkedéseknek már meg is van az eredményük, a Mini már idén versenybe száll, és mások is komolyan fontolgatják a ralizást.)

A Ford a már létező S2000-es Fiesta alapjaira építette új WRC-jét, ám téved az, aki azt hiszi, hogy csak az erőforrást kellett kicserélni a kocsiban. Az első teszteken a Focus WRC kétliteres motorjával próbálgatták a prototípust, mivel az új, direkt befecskendezéses egység még nem állt rendelkezésre - pedig három gárda is dolgozott rajta, az M-Sporton és a Ford utcai autókat tervező mérnökein kívül a gyári WRC-k motorjait építő francia Pipo cég is.

Rengeteg teszt zajlott 2010 során, hóban, murván és aszfalton is, főleg Matthew Wilson, Henning Solberg, Andersson, és Mikkelsen gyűjtötte a kilométereket, de még Malcolm Wilson, a csapat vezetője is a volán mögé ült. A rossznyelvek szerint Henning Solberg a tavalyi aszfaltos futamokon azért indult S2000-es Fiestával, hogy a 2011-es WRC egyes alkatrészeit próbálgathassa élesben. Később elkészült a motor is, illetve a dizájnerek is elvégezték az utolsó simításokat az új WRC-n, hogy első látásra is megkülönböztethető legyen az S2000-es géptől. Ez után a majdnem kész autót már Hirvonen és Latvala tesztelte tovább.

A végeredmény a Fiesta WRC, amely a bemutatkozó versenyét Svédországban rögtön meg is nyerte. Az első tapasztalatok szerint nehezebb vezetni az új autót, mint a Focus WRC-t. Ennek több oka is van, például az, hogy a Fiesta rövidebb és szélesebb mint a Focus, ezért sokkal idegesebben mozog az úton. Talán ennek köszönhető az, hogy Latvala már két példányt is összetört a teszteken.

A másik ok a méregdrága technikai megoldások tiltása: az új autókból hiányzik az aktív differenciálmű, nincs bennük rajtprogram, és a váltó is mechanikus. Ezért a pilótáknak jóval több a dolguk, könnyebb hibázniuk, a belső felvételeken is látni, hogy mennyivel többet gépészkednek mint korábban.

Szintén lényeges szempont az is, hogy az új erőforrások gyengébbek, sokkal kisebb a nyomatékuk, ezért kevésbé lehet erőből autózni, annál inkább lendületből.

Hogy ki lesz 2011 világbajnoka, azon is múlik majd, hogy ki alkalmazkodik gyorsabban és jobban az új kocsikhoz. Egyelőre úgy tűnik, hogy a DS3 WRC és a Fiesta WRC egyformán gyors, s bár Svédországban három Ford végzett az élen, könnyen megtörténhet hogy már Mexikóban fordul a kocka.

0 Tovább

Hirvonen a Ford legsikeresebb pilótája

A Svéd-ralin szerzett győzelmével Mikko Hirvonen vált a Ford legsikeresebb versenyzőjévé a szakágban.

A 2006-os Ausztrál-ralin tört meg a jég, és született meg az első Hirvonen-győzelem

A még mindig csak 30 esztendős finn kapcsolata meglehetősen döcögősen kezdődött a kék ovállal, hiszen első teljes vb-szezonjában, 2003-ban mindössze 3 pontot sikerült összegyűjtenie a Focus WRC-vel. Egy kissé sikeresebb, de még mindig nem túl jó szezon jött a Subarunál, majd 2005-ben privátként indult néhány versenyen, amikor a Catalunya-ralin elért 3. hely után 2006-ra újra szerződést kínált neki a Ford.

Ausztráliában megszületett az első futamgyőzelem, melyet 2007-ben további három követett, és mindkétszer 3. lett az év végi összesítésben. A következő esztendőben - Grönholm visszavonulása után - első számú pilótává avanzsált Hirvonen, 2008-ban és 2009-ben is Loeb mögött a második helyen végzett a tabellán, utóbbi esztendőben mindössze egy ponttal lemaradva a vb-címről.

2010 jól indult a versenyző számára, ám a svédországi futamgyőzem után elmaradtak a sikerek, és egy finnországi baleset után végleg elszállt az esély a végső sikerre. Az idei győzelem volt Hirvonen karrierje során a 13., és mivel mindet Forddal érte el, ő lett a márka legsikeresebb ralipilótája.

Svédországban újra Hirvonen győzött, legközelebb Mexikóban szaporíthatja a trófeák számát

Korábbi csapattársát, Marcus Grönholmot taszította le a képzeletbeli trónról (12 elsőség Forddal), utánuk Colin McRae következik, aki kilencszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára a márka színeiben.

A további sorrend: Waldegard (6), Sainz, Martin, Mikkola (5), Vatanen, Timo Mäkinen, Delecour, Latvala (4), Roger Clark, Biasion, Tommi Mäkinen, Cunico, Auriol, Hamalainen (1).

0 Tovább

Tarolt a Ford, Hirvonen nyerte a Svéd-ralit

Nem volt könnyű a Svéd-ralit két nap után vezető Mikko Hirvonen helyzete, hiszen a vasárnapi szakaszokon neki kellett elsőként indulni, így rá hárult az úttakarító szerepe. Pénteken ugyanebben a helyzetben Loeb pórul járt, mivel éjjel friss jó esett, és abban nagy hátrány az első rajtpozíció, Hirvonen viszont szerencsés volt: -28 fokos hideg fogadta vasárnap reggel a mezőnyt, és ebben az időben nemhogy hátrányt nem jelentett elsőnek rajtolni, hanem kifejezetten előny volt, a porhó miatt. Ő még jó látási körülmények között autózhatott, az utána indulók viszont helyenként csak keresték, hogy merre is van az út.

2010 után 2011-ben is Hirvonen győzelmével indult a rali-vb. A Ford párosai elfoglalták az egész dobogót, rég fordult ilyen elő

Ennek köszönhető, hogy a Ford gyári pilótája megnyerte az első gyorsaságit – mely egyben első idei szakaszgyőzelme volt -, Østberg, és Petter Solberg előtt. Latvala az egyik kanyarban nekiment a hófalnak, emiatt a Fiesta WRC elveszítette az első lökhárítóját, és még a szélvédője is berepedt. Az ebből fakadó időveszteség miatt Ogier átvette a finntől az összetettbeli negyedik helyet, pedig defekttel ért a célba, igaz, csak a pálya legvégén eresztett le az abroncs. Andersson egy negyedik idővel visszaelőzte Räikkönent, és feljött Loeb mögé a hetedik helyre.

Következett a rövid Gustavfors nevű pálya, ahol újra Hirvonen volt a leggyorsabb, és tovább növelte előnyét Østberg előtt. A négy kilométeres gyorsaságin nem történt helycsere, viszont minden páros alaposan betanulta a kanyarokat, mivel már a futamot záró Power Stage-re készültek. Idei újítás, hogy minden verseny utolsó szakaszán bónuszpontokat kapnak a legjobbak, s mivel az utóbbi esztendőkben is volt rá példa hogy egy ponton múlt a vb-cím sorsa, nagy volt a versenyzők motivációja.

Az első kör utolsó szakasza a futam egyik leggyorsabbja volt. Hirvonen győzött ismét, s ezzel 13,7 másodpercre növelte fórját az őt szívósan üldöző Østberg előtt. A további dobogóra pályázók közül Solberg egy törött lengéscsillapító, Latvala pedig az átbeszélő hibája miatt veszített néhány másodpercet, így a szervizparkban megjósolhatatlan volt, hogy ők, vagy Ogier állhat-e majd a dobogóra. Loeb a hatodik helyen teljes nyugalomban autózott, se előtte, se mögötte senki, Andersson is növelte előnyét Räikkönen előtt, Al Qassimi és Wilson pedig végleg kiszorították a Sandellt az első tízből.

Régen zárt ilyen peches hétvégét Loeb, szinte minden napra jutott neki valamilyen kaland. A 10 megszerzett pont ehhez képest nem rossz

A délutáni körre romlottak a pályák, megjelentek a nyomvályúk, ezért Hirvonen helyzete már nem volt annyira rózsás. Kapott is 5 másodpercet a végsőkig harcoló Østbergtől, de ő még ugyanennyit a megjavított autóval szárnyaló Latvalától, a többiek csak utánuk következtek. Solberg autója az új lengéscsillapítókkal nem volt az igazi, a norvég a harmadikról az ötödik helyre esett vissza. Loeb pedig már egyáltalán nem erőltette, bevallotta, hogy a Power Stage-re spórol a gumikkal, hátha ott begyűjthet pár pontot.

Addig azonban még le kellett tudni újra a Rammen nevű szakaszt, ahol ismét Latvala nyert, és Østberg újra faragott Hirvonennel szembeni hártányából, amely mindössze 4,9 másodpercre olvadt. A harmadik helyért csatázók közül ezúttal Ogier hibázott egy kisebbet – nekiment a hófalnak -, így Latvala és Solberg is visszaelőzték.

Következett a nagy finálé, az utolsó négy kilométeres pálya, melyen az élmezőny fordított sorrendben indult, élő televíziós közvetítés mellett. Többen is szerették volna megcsípni a három extra pontot, talán a kissé csalódott Andersson a leginkább, ám ő csak a negyedik időt érte el. Előbb Loeb vette át a vezetést, majd Ogier faragott még 0,3 másodpercet csapattársa idejéből, Latvalaé lett a harmadik hely. Solberg érthetetlenül lassan ment a pályán, majd rövidesen kiderült, hogy nem is ő vezeti a DS3 WRC-t, hanem navigátora, Chris Patterson. A szabályok engedik a helycserét, melynek oka az volt, hogy Solberg jogosítványát bevonta a svéd rendőrség még egy pénteki gyorshajtásért, és a 48 órás türelmi idő épp az utolsó szakasz előtt járt le, onnantól Solberg nem vezethetett az ország területén. Patterson szép lassan végigterelte az autót a pályán, minden kockázat nélkül, a biztos célbaérést szem előtt tartva – az időeredmény az utolsó helyhez volt elég, de a lényeg hogy célba értek. Østberg és Hirvonen leginkább egymásra figyeltek, mind a ketten biztonságosan teljesítették a távot, kettejük között nem történt változás.

Kis híja volt, hogy Loeb az utolsó gyorsasági után essen ki. Autója nem indult be a beíró után, és mivel egy kisebb emelkedő volt előttük (a szöges gumikkal még sík úton is nehéz eltolni egy WRC-t), esély sem volt arra, hogy a pilóta és a navigátor megtolják annyira, hogy beinduljon. Telefonálgatás, biztosíték-ellenőrzés vette kezdetét, végül a megoldást az éppen megérkező Patterson/Solberg felállásban érkező duó nyújtotta: a szabályok szerint az utat elálló autót a következő páros továbbsegítheti, így az egyik DS3 WRC megtolta a másikat, és mindenki boldogan haladhatott tovább a céldobogó felé.

Szinte hibátlan vezetéssel, feledtetve tavaly év végi rosszabb formáját, Mikko Hirvonen 2010 után ismét megnyerte a Svéd-ralit. Østberg fantasztikus teljesítményt nyújtva lett a második, megelőzve a remek hajrát produkáló Latvalát, így nagyon hosszú idő után három Ford került a dobogóra. A mindössze második Svéd-raliját teljesítő Ogier a negyedik helyen futott be, a Solberg/Patterson koprodukció végül az ötödik, a peches versenyt záró Loeb pedig a hatodik lett. Andersson, aki könnyen a dobogóra is állhatott volna, a hetedik pozícióban zárt, a remek teljesítményt nyújtó és összeszedett Räikkönen előtt. Wilson és Al Qassimi tették még szebbé saját maguk, no meg a Ford napját az utolsó pontszerző helyekkel.

A szériaautók mezőnyében megtartotta vezető helyét a cseh ifjú, Semerád. Az ukrán Protasov mögé a perui Fuchs jött fel, teljessé téve a kategóriában a Mitsubishi-sikert.

A mindössze 20 esztendős Semerád nyerte a PWRC értékelést egy Lancer Evo IX volánja mögött


A tabellát értelemszerűen Hirvonen vezeti, a gyártók között pedig villámrajtot vett a Ford. Az első 2011-es futam nagyjából azt hozta, amit előzetesen várni lehetett: az esélyek kiegyenlítődését, a skandináv pilóták uralmát, és a tizedmásodpercekért folyó küzdelmet. A Citroën és a Ford is büszke lehet, hiszen vadonatúj autóik apróbb problémákat leszámítva nagyon jól működtek az első éles bevetésen. Az igazi erőviszonyok egy havas verseny után még nem látszanak tisztán, arra még néhány futamot várni kell. Legközelebb március első hétvégéjén, Mexikóban rendeznek vb-futamon, murván.

A Svéd-rali végeredménye:

1. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC 3:23:56,6
2. Østberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC +6,5
3. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +34,0
4. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC +47,7
5. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC +1:31,2
6. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +2:30,3
7. Andersson/Axelsso Ford Fiesta RS WRC +6:22,0
8. Räikkönen/Lindström Citroën DS3 WRC +7:02,3
9. Wilson/Martin Ford Fiesta RS WRC +10:11,5
10. Al Qassimi/Orr Ford Fiesta RS WRC +10:31,1

PWRC:

1. Semerád/Ernst Mitsubishi Lancer Evo IX 3:46:59,8
2. Protasov/Aftanaziv Mitsubishi Lancer Evo X +5:17,3
3. Fuchs/Garcia Mitsubishi Lancer Evo X +6:44,1

A világbajnokság állása:

1. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC 25
2. Østberg/Andersson Ford Fiesta RS WRC 18
3. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC 16
4. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC 15
5. P. Solberg/Patterson Citroën DS3 WRC 10
6. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC 10
7. Andersson/Axelsso Ford Fiesta RS WRC 6
8. Räikkönen/Lindström Citroën DS3 WRC 4
9. Wilson/Martin Ford Fiesta RS WRC 2
10. Al Qassimi/Orr Ford Fiesta RS WRC 1

Gyártók:

1. Ford Abu Dhabi World Rally Team 40
2. Citroën Total World Rally Team 22
3. M-Sport Stobart Ford Rally Team 18
4. Ice 1 Racing 8
5. Team Abu Dhabi 6
6. FERM Power Tools World Rally Team 4
7. Monster World Rally Team 2
8. Munchis Ford World Rally Team 0

PWRC:

1. Semerád/Ernst Mitsubishi Lancer Evo IX 25
2. Protasov/Aftanaziv Mitsubishi Lancer Evo X 18
3. Fuchs/Garcia Mitsubishi Lancer Evo X 15
0 Tovább

Ilyen a Svéd-rali belülről

Mikko Hirvonen belső kamerás felvételein jól látszik, hogy valóban a Svéd-rali az egyik leggyorsabb futam a naptárban.

Megfigyelhető, hogy tavalyhoz képest mennyivel többet kell gépészkedni menet közben. A kormányról kapcsolható váltót idén már nem engedélyezik a szabályok, teljesen mechanikus a szerkezet, mint régebben az A-s autókban.

0 Tovább

[origo] rali

blogavatar

Por, sár, murva, kavics, jég... WRC, IRC, magyar rali... Az [origo] autó rovatának raliblogja Bertalan Miklós szakíró szerkesztésében.

Utolsó kommentek