Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Logisztikai okokból rövidebb lesz a Jordán-rali

Nehezen áll össze a Jordán-rali programja: miután elhárult a veszély a rendezés elől, újabb dolog hátráltatta a futam indulását, mégpedig egy teherhajó.

A Ford-pilótáknak (Latvala, Ostberg, Wilson, Henning Solberg, Hirvonen) legalább már az autóik a helyszínen vannak, mivel azok légi úton érkeztek egyenesen Angliából. Alkatrész viszont nincs hozzájuk, így egyelőre marad az iszapfürdő

Miután a korábbi esztendőkben megszokott és bevált, Szírián át vezető szárazföldi út nem jöhetett szóba az országban tomboló zavargások miatt, a csapatok feltették a felészerelésüket egy hatalmas teherhajóra, amely Triesztból Izraelbe indult. Mint korábban megírtuk, a hajó egyik motorja elromlott, ezért csak késve, kedden ért Haifába, ám az ottani vihar miatt csak szerdán tudott kikötni, onnan pedig még jókora út vár a konténerekre, míg a Holt-tenger partján felállított szervizparkba érnek. (Egyszer ugyanez a hajó már megkeserítette a ralisok sorsát, 2005-ben hasonló okok miatt majdnem elmaradt a ciprusi futam.)

Szerdán már a gépátvételnek, a hivatalos tesztnek és a megnyitónak kellett volna zajlania, de ez lehetetlenné vált, a hiszen a legtöbb csapatnak - közöttük Turán Frigyeséknek is - a hajón érkezett az autója. A szervezők összeültek, és azt a döntést hozták, hogy a komplett csütörtöki versenynap elmarad, a péntekre és a szombatra tervezett gyorsaságik képezik majd a teljes 2011-es Jordán-ralit.

A módosítás különösen nehéz helyzetbe hozza a bajnokság éllovasait, Hirvonent és Loeböt, hiszen így ők takarítják az utat a rali legnehezebb napján, amikor kétszer kell teljesíteni a vízválasztónak tekintett 41 km-es pályát, és csak egy napjuk lesz, hogy behozzák a lemaradást. Az első nap végén, amikor eldől a szombati rajtsorrend, igen komoly taktikai csata várható.

0 Tovább

A negyedik fordulóban átvenné a vezetést a Citroën

A rali-világbajnokság idei első három fordulójában három különböző győztes született. Svédországban Hirvonen kezdett a legjobban, majd Mexikóban Loeb vett revansot, míg Portugáliában Ogier volt a leggyorsabb.

Portugáliában Loeb és Ogier nagy csatát vívtak, ez Jordániában könnyen megismétlődhet

Mindössze harmadik alkalommal része a sorozatnak a Jordán-rali, először 2008-ban látogatott el az elit mezőny a Közel-Keleti országba. Az akkori verseny Loeb és Rautenbach furcsa balesetéről vált emlékezetessé, mely során etapon ütköztek frontálisan, és mindketten kiestek. Mivel a következő évben nem volt vb-futam Jordániában, a világbajnoknak 2010-ig kellett várnia hogy megszerezze első győzelmét ezen a helyszínen is. A tavalyi verseny nagyrészt a taktikázásról szólt, mivel a jordániai pályákon még az egyéb murvás versenyeknél is jobban számít a rajtpozíció. Végül Loeb győzött Latvala és Petter Solberg előtt, Hirvonen kiesett, Ogiert pedig hátrasorolta a csapat vezetősége, így csak hatodik lett.

A verseny szokatlan módon az iszlám hétvége miatt már csütörtökön megkezdődik, és szombaton véget is ér. A három nap során 20 gyorsasági, összesen 333 versenykilométer vár a mezőnyre, illetve 40 fok körüli hőség, autógyilkos utak, valamint a földkerekség legmélyebben, a tengerszint alatt 400 méterrel fekvő pályái. Alighanem a pénteki második nap lesz a vízválasztó, amikor kétszer is szerepel a programban a tavalyról már ismerős 41 km-es szakasz. Aki azt túléli, valószínűleg már eljut az utolsó, 10,5 km hosszú Power Stage-ig, amely az idén megszokott módon élő televíziós közvetítés mellett, bónuszpontokért zajlik majd.

A nevezési listán mindössze 31 páros szerepel, ez a portugáliai futamhoz képest kevés, viszont a mexikói 25-nél több. A gyári csapatok a szokásos felállásban érkeztek, a Citroënnél az egyenrangú vetélytársként kezelt Loeb és Ogier, a Fordnál pedig Hirvonen és Latvala indul.

Hirvonen és Lehtinen már a helyszínen, autójuk repülővel már szintén megérkezett, a felszerelés azonban hajón jött és késett

Utóbbiak négy napon át teszteltek Spanyolországban, melynek több oka is volt: egyrészt  az utóbbi két futamon úgy tűnt, hogy a DS3 WRC-k ha nem is feltétlen gyorsabbak, de megbízhatóbbak mint a Fiesta WRC, valamint alaposan kipróbálták a Michelin új, megerősített abroncsait, hiszen sok kritika érte a francia gumigyártót a defektek miatt. Hirvonen másfél éve nem győzött murván, nagyon ráférne már egy siker, és Latvala is szeretné folytatni idei szép sorozatát: ő az egyetlen pilóta, aki mindhárom 2011-es versenyen a dobogón állt.

Szép jubileumhoz ért Henning Solberg, épp a 100. világbajnoki futamán vesz részt a hétvégén. Csapattársa Mads Østberg lesz, aki Svédországban brillírozott, Mexikóban és Portugáliában viszont halványabb formát mutatott, és Jordániában sem számíthat sok jóra, hiszen soha nem vett még részt ezen a versenyen. Matthew Wilson abban bízhat, hogy a kitartása eredményt hoz, a fiatal brit nagyon ritkán esik ki.

Petter Solberg ahogy mindig, ezen a hétvégén is dobogóra esélyes. A verseny első napján Ogier-vel együtt nagyot nyerhet a norvég a rajtpozíciójával, hiszen csak ötödikként kell indulnia. Ott lesz a versenyen Räikkönen és Villagra is, ők szintén biztos pontszerzők, ha nem hibáznak.

Jordániában rendezik az SWRC számára a második fordulót, ahol rajthoz áll a magyar páros is. A Turán/Zsíros kettős már napok óta a helyszínen akklimatizálódik, és ismerkedik a körülményekkel illetve az ellenfelekkel. Talán a Mexikóban leggyorsabb, de egy technikai szabálytalanság miatt végül kizárt Al-Attiyah a legnagyobb esélyes, bár abból kiindulva hogy tavaly szinte az egész mezőny legalább egyszer kiesett, bármi megtörténhet. Turánék számára a legfontosabb a célbaérés, valamint az ismerkedés a Fiestával, melyet eddig csak hóban tudtak kipróbálni.

Itt még a kamionban az a Fiesta S2000, mellyel a Turán/Zsíros duó nekivág az SWRC-nek

A futam csötörtök délelőtt rajtol, az első nap során hat gyorsaságit kell teljesíteni, az időeltolódás Magyarországhoz képest három óra.

0 Tovább

Késik a csapatok felszerelését szállító hajó, módosult a Jordán-rali programja

Korábban írtunk róla, hogy egy pár napig még a Jordán-rali megrendezése is veszélyben forgott. Később megoldódtak a problémák, "mindössze" a csapatok felszerelésének szállítását kellett átszervezni, hiszen a megszokott, Szírián át vezető szárazföldi útvonal jelenleg nem biztonságos.

Történelmi helyszíneken zajlik majd a rali egy része

Felmerült a légi út, de gyorsan kiderült, hogy a kamionok túl nagyok, maradt a tenger. A Triesztből Izraelbe induló teherhajóra be is rakodták a konténereket, ám a két motor közül az egyik elromlott, ezért egy napott késik a kikötés, hétfő helyett várhatóan kedden kerül rá sor.

Emiatt a pályabejárás is csak kedden kezdődhet meg, a hivatalos teszt pedig szerda délutánra marad - csütörtökön már maga a futam kezdődik, hiszen a többi versenytől eltérően a Jordán-rali szombaton ér véget.

0 Tovább

Ez történt a Jordán-ralin 2010-ben

A Jordán-rali nem túl régen szerepel a vb-naptárban, ennek ellenére már többször is igen izgalmas helyszínnek bizonyult.

Amennyiben idén is Loeb győz, átveszi a vezetést a tabellán

2008-ban az egyik gyorsaságiról már lefelé jövő Loeb, és a még odafelé tartó Rautenbach ütközött egymással frontálisan egy beláthatatlan kanyarban. Az eset pikantériája, hogy mindketten C4 WRC-vel voltak, és ki is estek, a csapatvezetés erre talán rémálmaiban sem gondolt.

Tavaly az első nap során jelentős hátrányban volt az elsőként rajtoló Loeb, illetve a mögötte induló Hirvonen. Ennek megfelelően Latvala és Ogier álltak az élre, a fiatalabbik franciának a csapatutasítás értelmében a világbajnok előtt kellett maradnia, nem taktikázhatott.

A verseny második napja nagyon nehéz volt, kétszer is teljesíteni kellett egy 41 km-es pályát. Hirvonen már az első szakaszon kiütötte a Focus WRC jobb első futóművét, és feladta a futamot. Loeb a hosszú pályán messze a legjobb időt futotta, és nap végére átvette a vezetést, mögötte Latvala, Ogier és Petter Solberg csatáztak a második helyért.

A záró nap kisebb botránnyal indult, hiszen Hirvonen és Ogier szándékosan korán érkeztek az első időellenőrző pontra, hogy az így kapott büntetés miatt megváltozzon a rajtpozíciójuk, és ezzel segítsék csapattársaikat. A finn szempontjából mindegy volt, a francia viszont a dobogóért harcolt, de akkor még nem gyári pilótaként le kellett nyelnie a békát. (Így utólag megérte a dolog, hiszen nem sokkal később megszerezte első futamgyőzelmét, idénre pedig szerződést kapott a Citroëntől.) Loeb nem hibázott és győzött, mögötte Latvala és Petter Solberg végeztek.

Az SWRC mezőnyéből már a verseny elején sokan kiestek, tulajdonképpen csak a nyertes Pons teljesítette a hétvégét Super Rally nélkül, így az idén induló Turánéknak igen óvatosnak kell lenniük, a jordánai pályák nagyon kemények.

0 Tovább

Hat Mini indul a Szardínia-ralin

Az Mini Countryman John Cooper Works S2000-es verziója már bemutatkozott Portugáliában a vb-n, ahol főleg a kétszeres PWRC bajnok, Araújo ért el igen jó eredményeket vele, kieséséig Kimi Räikkönennel vívott az összetett hetedik helyért.

Az utcai modell kerek műszerfala a WRC-ben is helyet kapott

Május elején, a szardíniai futamon első ízben látható lesz a WRC is, melyből az autókat építő Prodrive rögtön négyet is bevet majd. A két gyári pilótán (Sordo, Meeke) kívül Araújo és Oliveira is a top-kategóriában indulhat, míg két másik S2000-es Mini is ott lesz az itáliai versenyen, hazai pilótákkal.

A Mini WRC-t a hivatalos bemutató után még Spanyolországban teszteli a csapat, hiszen az első pillanattól kezdve szeretnék felvenni a versenyt a Citroënnel és a Forddal.

0 Tovább

[origo] rali

blogavatar

Por, sár, murva, kavics, jég... WRC, IRC, magyar rali... Az [origo] autó rovatának raliblogja Bertalan Miklós szakíró szerkesztésében.

Utolsó kommentek