Ritkán veszíti el önuralmát a hétszeres világbajnok, de a Portugál-rali 9. gyorsaságija után majdnem sikerült neki.

A szakaszon előtte rajtoló Hirvonen defektet kapott, megállt kicserélni a kereket, és éppen Loeb elé tért vissza a pályára. A francia a portól nem látott semmit, meg kellett állnia, rádión kérte csapatát hogy csináljanak valamit. Ők átszóltak a Fordhoz, ám onnan elutasító válasz érkezett az előzési "kérelemre".

Loeb úgy értékelte a dolgot, hogy Hirvonen így akarja védeni csapattársa, Latvala pozícióját, és olyannyira mérges volt a beíróban, hogy egy kicsit neki is ment a finn autójának.


Az esetet a következő szakasz rajtja előtt megbeszélték, és elsimították a nézeteltérést, Loeb megértette, hogy Hirvonen nem tehetett mást. Más kérdés, hogy ettől még 30 másodperc hátrányba került Ogier-vel szemben, amit már nehezen tud ledolgozni a vasárnapi négy gyorsaságin.