Mads Østberg fiatal kora ellenére (1987-ben született) már hatodik szezonját kezdte a rali-világbajnokságon. Az idei nyitányon hatalmas megleptésre a második helyen végzett úgy, hogy végig harcban volt a győzelemért, de ki is ő igazán?

Az új Fiesta WRC nagyon fekszik Østbergnek

A norvég fiatalember már gyerekkorában megfetrőződött a motorsporttal: négy évesen motorozott, később gokartozott, és 13 esztendős volt, amikor édesapja, Morten mellé beült egy Subaru Impreza WRC-be navigálni. Három szezonon át szokta a ralizás csúcsát a jobb oldalon, 16 évesen pedig átült a vezetőülésbe.

Igen ám, de ekkor még túl fiatal volt ahhoz, hogy hazájában indulhasson, ezért svédországi ralikra nevezett, mivel ott létezett egy 16-18 éveseknek létrehozott kategória. Hét futamból hatot megnyert, ez után Norvégiában bontogatta tovább a szárnyait.

2006-ban már vb-futamokon indult, egy Subaru Impreza WRC-vel, köszönhetően a család jó anyagi körülményeinek. Év végén az ő versenyautójával történt meg, hogy trélerrel együtt ellopták, de szerencsére pár nappal később meglett az értékes gép.

A következő szezonban a vb hat állomásán vett részt Østberg, és összejött az első szakaszgyőzelem (Svédországban), és az első pont is (Finnországban, 8. hely). 2008-ben ismét több futamon részt vett a fiatal pilóta, de a sikerek elmaradtak. Marcus Grönholm a szárnyai alá vette a norvégot, közösen teszteltek, és volt olyan jó helyzetben a család, hogy két Impreza WRC közül (egy 2007-es, és egy 2008-as) is választhattak, hogy egy-egy versenyen melyikkel induljon a fiú.

Mindezek eredménye az lett, hogy 2009-ben már rendszeres pontszerzővé vált Østberg, miközben a nemzeti bajnoki címei is gyűltek. Tavaly már közvetlenül a legjobbak után következett, annak ellenére is, hogy autója lassabb volt a C4 és a Focus WRC-knél. Már szezon közben elkezdett ismerkedni az S2000-es Fiestával, majd jött a hír: 2011-ben Østberg is Fiesta WRC-t hajt majd.

Nem is kezdődhetett volna jobb helyszínen az év a pilóta szempontjából, mint Svédországban. Az első nap, kihasználva kedvező rajtpozícióját az élre állt, és a továbbiakban is a győzelemért tudott harcolni Mikko Hirvonennel.

A svéd navigátorral, Jonas Anderssonnal induló versenyző barátnője, Veronica Engan is diktálja az itinert, korábban Brynildsen mellett ült

Murván igen erős lehet Østberg, és ha aszfalton is versenyképes lesz a "nagyokkal", 2012-re könnyen leigazolhatja valamelyik gyári csapat.